2016. április 23., szombat

Kipróbáltam a zsírfagyasztást is-Kri-LO Beauty & Body Szalon

A Kri-Lo Beauty & Body jóvoltából kipróbáltam pár olyan zsírbontó kezelést, ami nagy segítségemre lehet a bikini szezon küszöbén. Azért is volt különleges élmény, mivel évek óta nem voltam sem kozmetikában, sem fodrásznál, sem semmilyen szalonban, de a modern technika újdonságaira lelkesen mondtam igent. A diétám megállt, stagnált a fogyásom, így nagy reményeket fűztem a kezelésekhez, de erősen szkeptikusan álltam azért az egészhez. 









Fotók: Fodor Renáta
 Kezdjük a Kri-Lo szalonnal, ami Nyíregyházán két utcára van a lakásunktól, így az egyik napfényes délután átsétáltam ide a megbeszélt időpontba nagy adag izgalommal. Még mindig kicsit izgulok, ha számomra idegen helyre kell mennem, vagyis inkább attól, ha nem tudom mi és hogyan is folyik. A kozmetika ezen világa pedig nagyon ismeretlen számomra, így még fontosabbnak tartom, hogy beszámoljak részletesen Nektek, hátha köztetek is van ilyen parázós leányzó, akit sokszor visszatart ez a fajta bizonytalanság.
 Igazán fényes kellemes környezet fogadja a betérőket, a zöld és a hófehér tisztaságot és nyugalmat sugall, pillanatok alatt feloldódtam. Ez persze nem csak a környezetnek volt köszönhető, hanem a szalon tulajdonosának Zsenyei Krisztina, aki nagyon kedves, közlékeny és figyelmes teremtés.















Kényelmes kanapén ülve megittunk egy kávét, ezután pedig nekiestünk a zsíromnak, a makacs párnáknak a combomon. Három kezelést is kipróbáltam, amik által a problémás területekről eltüntethető a felesleg. Sajnos a genetika nagyban befolyásolja a testalkatot. Nekem a combom a gázos rész és csak abban az esetben tűnik el, ha már a felsőtestem egy anorexiás kislányra hasonlít, így már egy ideje letettem arról ennek búcsút inthetek. De azért a remény hal meg utoljára!





Itt egy arckezelést láttok, majd ezekről is beszámolok reményeim szerint. 
A szalon két kezelő helyiségből áll, rengeteg géppel felszerelve, Babor kozmetikumok kapnak helyet állványokon és pultokon, igazán kellemes atmoszféra egy nőnek, főleg egy bloggernek. Nagyon kíváncsi voltam, miközben fotóztunk próbáltam kitalálni melyik gép mire való.





ZSÍRFAGYASZTÁS-Cryolipolízis



Ezután jött a vetkőzés paraván mögött, érdemes nem a legcsipkésebb tangában megjelenni, legalábbis engem frusztrált volna, de persze ízlések és pofonok, hogy ki miben érzi magát komfortosan. Végig betakarva, letakarva vagyunk, így szemérmesebb nőtársaimnak sem kell rosszul érezniük magukat. Ráadásul érdemes bevésni, hogy a szakemberek láttak már mindent, így nincs miért szégyenkezni.

Kezdem a legizgalmasabb kezeléssel, aminek a lényege, hogy a kezelni kívánt területen lévő zsírsejteket mínusz 10 fokra fagyasztja le a gép, ezzel természetesen bomlik le a zsírréteg hónapok alatt.


Amit ígérnek:

A Cryolipolízist a zsírleszívás alternatívájaként, a zsírsejtek lebontására (lefagyasztására) használjuk. A zsírsejtek a kezelési hőmérséklet következtében megfagynak, ami gyulladást generál, ezzel egy természetes lebontási folyamatot stimulál, amely a kezelés befejezte után még hónapokon át folytatódik. FDA minosítés garantálja a hatékony technológiát, mely elismerést szerzett már az európai, kanadai és más nemzetközi piacokon is. Biztonságos és látványos hatás a karokon is.

Egyetlen kezelés után 2 hónappal már 26%-os zsírcsökkenés tapasztalható.

A kezelés látványos, hatása pedig 100%-osan garantált. Az optimális eredmény eléréséhez egyénfüggően kb 3-5 kezelés lehet szükséges.

Tapasztalatok


A combomra egy nedves törlőkendőt tett Kriszta, aki egyébként kozmetikus és szakoktató, erre került a gép kezelőfeje, ami vákummal beszívta a combomat. Elméletileg ez kellemetlen érzés, de én semmi ilyesmit nem tapasztaltam, ahhoz hasonlíthatnám, mint amikor a porszívóval beszívjuk a bőrünket. Ezután fokozatosan elkezd hűlni a terület, közben a gép rá-rászív a bőrre (zsírpárnára). Azt vártam, ha -10 fokosra hűl le a terület akkor nagyon fog fázni az a része a combomnak, akár én magam is vacogok majd, de csak enyhe hűs érzésem volt azalatt a fél óra alatt. Miután lekerült a gép és megfogtam a combom tényleg a szó szoros értelmében jég hideg volt, azt hiszem most már bebizonyosodott, hogy a zsír milyen jól szigetel (legalábbis én ennek a számlájára írtam, hogy egyáltalán nem éreztem a kemény mínuszokat). :)

Míg ez a gép kattogott és kifejtette a hatását (egy terület kezelése fél óra, tehát én egy órán át "fagyoskodtam" :) ), közben egy HIFU arckezelést is elvégeztünk (erről, majd egy másik posztban mesélnék). A zsírbontás közben persze olvasgattam is és lazítottam, felért egy wellnessel az egész élmény.

Miután lekerült a tappancs nagyon piros, mint már említettem hideg volt a kezelt terület. Elvileg előfordulhat belilulás. Egy picit másnapra véraláfutásos voltam, de ez harmadnapra el is tűnt. Négy nappal később semmi nyoma nem volt a kezelésnek, kivéve, hogy ezen a bizonyos területen, ahol legjobban kiáll a combom, mintha lentebb apadt volna a zsír, eltűnt a pukli egy része. Azóta még jobban lement ez a rész, de két hónap elteltével, illetve még később még beszámolok, kiegészítve ezt a posztot. Remélem tényleg nem jön vissza ide a zsír, ebben az esetben még további kezelésekkel formáztatom a csúnya részeket. :)
NARL KEZELÉS



A szírbontás után a másik helyiségben a NARL kezelést próbáltam ki ugyanezen a területen. Leggyakrabban ezt a kezelést azok veszik igénybe, akik a hasi zsírpárnákból, mélyrétegi zsírokból szeretnének fogyni. Anyukám hasra hízós, így látom ezt a testalkat típust is, hogy mennyit kell kínlódni, hogy lemenjen a pocak. Már betonkemény hasizmokkal rendelkezik, de még mindig ott az a fránya "szalonna". Nos ez a kezelés ennek az eltüntetésére szakosodott, remek kiegészítése az edzéseknek.

Amit ígérnek:

A NARL technológia segítségével megszabadulhatsz a felületi és a hasüregi zsíroktól egyaránt. A működési elve miatt a fogyáson túl az egészségedet is megőrizheted. A has üregében felhalmozódó zsírok miatt könnyen lehet magas vérnyomásod, vagy magas koleszterin szinted, vagy akár cukorbetegség is kialakulhat ha nagyobb mennyiségben van a szerveid között a zsír a felületi zsírpárnák helyett. De a NARL-al nem csak a hasadról fogyhatsz, hanem könnyen lehet vele formálni a combokat, a karokat és a tokát is.

1 héten 2-3 kezelés ajánlott.

10 alkalom egy kúra.

20 perc egy kezelés időtartama.

TAPASZTALATOK

A kezelő tappancsok felkerültek a combom külső és belső részére, amit rögzítettek, ezután már csak pihennem kellett 20 percig. Abszolút fájdalom mentes, ha esetleg ezen bárki izgulna.



Gél kerül a kezelőfejre.

Lipolézeres zsírbontás




A Lipolézer 100%-osan non-invazív, lézer-fény alapú zsírbontó és alakformáló rendszer. A kezelőbúrájával /5 panelre épített 160db lézer/ tökéletesen használható alakformálásra és zsírbontásra. A kezelés fájdalommentes, a kezelendő testfelület felé helyezzük a búrát. Kényelmes, gyors nagy hatékonyságú és erejű. A lézersugarak a zsírsejtekre hatnak közvetlenül. Az áteresztővé vált zsírsejtfalon kifolynak a trigliceridek a sejtközi térbe, ahol a szervezet gyorsabban és hatékonyan tudja feldolgozni és kiüríteni a kezelés folyamán felbontott zsírt. A lipolézer a bőr közeli puha zsírt célozza meg, szemben a kavitációval, viszont a lézer a bőrt is feszesít a lézerfény hullámhosszának köszönhetően (650nm).



A kezelés sorozat akár 3-10 cm-es körfogatcsökkenést eredményez. Egy kúra időtartama 3-4 hét, heti 3 kezeléssel!

TAPASZTALATOK

Leglátványosabb kezelés, hiszen vörös fénnyel világítják meg a kívánt területet. Eközben is kényelmesen lehet olvasgatni, én a mailjeimre válaszoltam és csacsogtem, míg tartott a kezelés, de szerintem egy rövid szundikálást is megejthetünk közben. Ez az abszolút fájdalommentes kezelés a bőr közeli zsírokkal bánik el, mivel egy alkalmon vettem részt, így nem várhatok 3-10 cm karcsúsodást, talán annyit nem is kell leadnom. Nagyjából egy hónapos kezeléssorozat, heti 3-4 alkalmat kíván a maximális eredményhez. 



Összességében egy fantasztikus délutánt töltöttem a Kri-Lo-nál, abszolút kikapcsolódtam, feltöltődtem, semmi feszélyezettséget nem éreztem a kezelések alatt és az sem frusztrált, ami általában, ha a combom mutogatnom kell. Profi kezébe kerültem (ezúton is köszönöm Kriszta), aki ráadásul kedvesen és maximális figyelemmel fordult felém a kezelés minden szakaszában. Elmagyarázott mindent és az összes kérdésemre megkaptam a választ. 

Így két hét távlatában már látom a különbséget, a combom formája változott. A belső combom jócskán lejjebb apadt, ami a Lipolézernek és a NARL kezelésnek a számlájára írható, egyik ugye a mély rétegekből, míg másik a felszíniből tünteti el a ragaszkodó zsírpárnát. 


A külső combomon, a fenekem alatti kiálló rész is jelentősen csökkent, főleg a zsírfagyasztás helyén, ahol a kezelőfej volt. Nagyon kíváncsi leszek, ha tényleg nem jön vissza oda a felrakódás, akkor biztos, hogy még a hátsó combomon is elvégeztetem ezt a kezelést. 


Nyomásterápia, Elektromos Izomstimmuláció - EMS
Nyilván ezek a kezelések nem helyettesítik az egészséges táplálkozást és a mozgást, viszont kiegészítésnek tökéletesek. Nem kell félnünk a modern technikától, hiszen ezek lehetnek a megoldások azokra a problémás területekre, amikkel sehogy másképp nem tudunk megbirkózni.

Szkeptikusságomat lerombolta ez az élmény, vagyis inkább a tapasztalat, hogy a genetikával szemben ilyen látványos változást lehet elérni, mert bizony olyan feltűnő a változás, hogy más másnap szóvá tette Botond, hogy ment le a combomból és pár napja ismét jelezte, hogy nem is kevés. Ennél nagyobb visszaigazolást nem is várhat az ember, mint hogy egy pasi is látja, hogy valami alakult. 


Ezen kívül még rengeteg kezelést próbálhatunk ki a test-, haj-, és arckezelések vonalán. Én elhatároztam az árlista tanulmányozása közben, hogy bizony végleges szőrtelenítést ki fogom próbálni, mert már belefáradtam a bajusz gyantázásba.





Bővebb információ a kezelésekről és a szalonrólitt: http://www.zsirbontaskrilo.hu/
Ti próbáltatok már valamilyen kozmetikai, vagy alakformáló kezelést? Meséljetek! :)