Kicsit személyesebb poszt lesz ez ismét, ugyanis a kutyámról fogok Nektek mesélni és ezáltal kicsit megvilágítom a Golden Retriever jellemét, a fajta sajátosságait. Sajnos az én Hubám már évek óta nem él, de nincs nap, hogy ne jönne fel egy-egy aranyos történet róla, igazi családtaggá nőtte ki magát rövid kilenc éve alatt. Leginkább magamnak írtam a posztot, nem szeretnék semmit elfelejteni belőle és már így is halványultak az emlékeim. Ahogy írtam jutott az eszembe sok minden, a képeket látva kellett szembesülnöm, hogy nem emlékeztem, hogy visszahajtotta a lábát, ha feküdt. Sokat nevettem, míg püföltem a klaviatúrát és sírtam is, annyira jó kutya volt, a barátom, a gyereke, a családom. Csak az érti ezt, akinek volt már kutyája. Többet tett értünk, mint amit sok ember tesz, szeretett mindennél jobban. Humora volt, egyénisége, néha kételkedek abban, hogy tényleg csak egy kutyus volt, annyira emberien viselkedett. De kezdjük az elején....
2016. augusztus 28., vasárnap
2016. augusztus 26., péntek
Szép összetevős alapozó-L'Oreal True Match
Tavasszal kupon napokon (meg nem mondom, hogy Joy, vagy Glamour) vásároltam fél áron ezt a Loreal True Match alapozót. Éppen fogytán volt a Vichy termékem és úgy gondoltam ideje mást is kipróbálni. Abszolút szkeptikusan álltam hozzá, hiszen magasra tette a lécet a fent említett alapozó és az ünneplős termékem az Estée Lauder Double Wear is. A továbbiakban megtudjátok, hogy az összetevőkön túl mit szeretek benne és mit nem.
2016. augusztus 25., csütörtök
Egy nőről többet árul el a parfümje, mint a kézírása-OUTFIT
Szerencsére még nincs vége a nyárnak, sőt még kánikulát is jósolnak, így bátorkodom Nektek megmutatni az egyik kedvenc szettemet. Szerintem érdemes lesz végigolvasni is a posztot, ugyanis kincskeresésről is lesz szó, valamint a hálóruhák utcára adaptálásáról is.
Már tavaly megjelentek sztárok pizsamában az utcán, idén pedig tavasszal nem egy Fashion Shown láthattunk nemzetközi bloggereket pólóra vett kombinékban. A hazai kör sem maradhat kis a sorból és meg kell mondjam nekem is tetszett ez a bevállalós vonal, ám nem pólóra véve. Nem újkeletű ez a divat sem, hiszen a 90-es években flangáltak csipkés aljú, szatén hálóingekben a nők. Tudjátok, nincs új a nap alatt!
Általában a határok feszegetése a hobbim öltözködésben, viszont ebben az outfitben ezt a merész darabot, hordható formába hozom, azoknak is könnyen emészthetővé varázsolom, akik konzervatívabbak.
2016. augusztus 24., szerda
Catrice folyékony aranya- Fluid Glow TESZT
A Catrice az egyik kedvenc márkám, ám inkább a palettái szoktak megfogni, viszont az új kollekció Sound of Silence Fluid Glowja abszolút szerelem volt első látásra.
2016. augusztus 21., vasárnap
Kívánságaim listázva I 2016. ősz
2016. augusztus 19., péntek
Gödöllői álmok-OUTFIT
Még tavasszal készültek a képek, amikor a Gödöllői Királyi Kastélyba látogattunk el, de mindig volt egy sokkal jobb fotóanyag, hogy erre pazaroljam a szót. Tegnap viszont a "családi" albumunkba válogattam a fényképeket és úgy gondoltam talán tetszhet Nektek ez a szett, amit ősz felé rohanó nyári időben is viselhetünk.
2016. augusztus 16., kedd
Viszlát száraz foltok, helló egyenletes bőrfelszín!-IsaDora BB krém
Bármennyire is szeretem az alapozókat vannak azok a bizonyos napok nyáron, amikor ezek a termékek egyenletesen folynak le rólunk. Ilyenkor előkerültek a BB krémek nálam és az egyik, amit sűrűn használtam az az IsaDora terméke.
2016. augusztus 15., hétfő
Nyár csodás frissítői-Aromax testpermetek
A nyár kedvencei számomra a test és arcpermetek. Imádom a különböző termálvizeket, de rajongásom az illatos testpermetekért is hatalmas. Nagyon nagy örömmel vetettem bele magam az Aromax termékek tesztelésébe és már le is lövöm a poént abszolút beváltak és csak ajánlani tudom ezeket.
2016. augusztus 12., péntek
Vidd magaddal őszre is a fesztivált-OUTFIT
Javában dübörög a fesztiválszezon, viszont az időjárás nem mindig kedvező a szabadtéri eseményeknél, elkel a hosszú ujjú, így olyan szettet állítottam össze, ami a hűvösebb időben is kellemes viselet lehet és őszre is átmenthetjük az utcai öltözködésünkbe.
Szeretem az olyan fesztivál szetteket, ami az utcán is megállják a helyüket. Számomra fontos a praktikum és a kihasználhatóság is, ha az öltözködésről van szó. Igyekszem mindig ezeket az elveket szem előtt tartani, ha vásárolok, így jól kombinálható és izgalmas ruhatár tulajdonosa vagyok.
Ezt a szettet el tudom képzelni egy bőrdzsekivel, farmer kabáttal, rojtos mellénnyel. Cipő vonalon is tág teret kap a fantázia, mert a szandálon túl, akár western csizmával, tornacipővel is menő lehet. De lássuk én hogy viseltem ezt az ingruhát.
2016. augusztus 11., csütörtök
Dekorlampion unboxing és összerakás- VIDEÓ
Aki követi a videóimat, annak nyilvánvaló, hogy imádom a lampionokat, hiszen a hátteremben ezek a színes gömbök mindig feltűntek. Most a festés után pedig új dekorációt szerettem volna, illetve későbbiekben is remekül fog jönni lakás dekoráció céljából. A legegyhangúbb szobát is feldobják ezek a színes gömbök, téli estéken öröm rájuk nézni, fénnyel és élettel töltik meg a tereket. Nyáron pedig remek kerti partykhoz. Újabban nem összeszeret formában is meg lehet rendelni ezeket, így az alkotás öröme is megvan a vásárlónak. Megmutatom, hogyan állítsd össze a saját égősorodat.
2016. augusztus 10., szerda
Miss Pupa Gloss szájfény, ami megtérített
Nem vagyok egy szájfényes típus, utálom a ragacsos érzetet és maga a finis se tetszik alapvetően. Viszont tettem egy próbát a Pupa termékeivel és meg kell hagyni a legjobb, legkellemesebb viseletű szájfényekhez volt szerencsém. Ugyan megvan a krémes érzet, de nem ragad, így a fő ellenérzésemet megszüntette és azon kaptam magam, hogy lelkesen festegetem ezzel is az ajkaimat. :)
2016. augusztus 7., vasárnap
ŐK NYOLCAN-Dédnagymamám cikke a Nők lapjában
Dédi és dédipapa |
2016. augusztus 5., péntek
Pierre René fénye és árnyéka-Bronzer és highlighter
A nyári smink mindig a bronzosításról és a highlighterekről szól. Szóval nap csókolta és szép fényű pofikra vágytok érdemes lehet elolvasni a Pierre René termékeiről a posztot.
Vichy PURETÉ THERMALE bőrnyugtató micellás víz
Hozzám került a Vichy Anyák napi játékának díjaként pár Vichy termék, ebből az elsőről már be is tudok számolni. Micellás mániásként nagyon örültem, hogy ezt a terméket is kipróbálhattam és meg kell mondjam nem okozott csalódást.
Hajápolási-hajformázási rutinom-Festés, színezés, ápolás
A következő posztban a hajápolási rutinomról, hajfestésről, hajszínezésről, hajformázásról fogtok olvasni. A saját tapasztalataimat fogom elmondani, illetve az aktuális hajápolási rutinomról is szót ejtek, mivel sokan kértétek. A szivárványszínű, unikornis-sellő lány frizurámról is olvashattok majd a következőkben.
2016. augusztus 3., szerda
Argánolajat mindenhova!-Inecto Argánolajos hajpakolás és Argánolajos testápoló
A következő posztban két Inecto termékről is olvashattok, amik az Argán olaj jótékony hatásával ápolják a hajunkat és a bőrünket. Az Inecto nem ismeretlen számomra, hiszen már teszteltem tőlük termékeket, méghozzá a kókuszos termékcsalád hajápolóit.
2016. augusztus 1., hétfő
Pompom és hímzés a nyár slágerei-OUTFIT
Idei nyár legnagyobb slágere a csipke mellett a hímzés és a bojtok, pompomok. A hímzett darabok mindig tetszettek, rajongok a népi motívumokkal díszített ruhákért, így nem egy Matyó blúz is lapul a szekrényemben. Most viszont egy indián-mexikói hímzést idéző darabra bukkantam és ezt mutatom meg, hogy hogyan is viselem.
Abszolút a vidámságé, a színeké a főszerep, nyáron merjetek minél vidámabban öltözni. Évekig estem abba a hibába, hogy ápol-eltakar feketét öltöttem magamra, ezzel bebörtönözve a testem, ahelyett, hogy alkatomnak megfelelő, de színes darabokat kerestem volna.
Abszolút a vidámságé, a színeké a főszerep, nyáron merjetek minél vidámabban öltözni. Évekig estem abba a hibába, hogy ápol-eltakar feketét öltöttem magamra, ezzel bebörtönözve a testem, ahelyett, hogy alkatomnak megfelelő, de színes darabokat kerestem volna.
A posztban az idén oly divatos pompom saru elkészítését is megmutatom videó formában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)