A Catrice az egyik kedvenc márkám, ám inkább a palettái szoktak megfogni, viszont az új kollekció Sound of Silence Fluid Glowja abszolút szerelem volt első látásra.
Amit a márka ígér:
FOLYÉKONY CSILLÁM
A Folyékony Csillámot alkalmazhatod önmagában vagy alapozóval együtt – a folyékony highlighter egy igazán sokoldalú termék. A természetes és egyedi ragyogásért. Az innovatív üveg kiszerelés, egyedi adagolóval garantálja a pontos felvitelt.
C01 Golden Spirit
TESZT
A csomagolása nekem nagyon tetszik, elegáns és valahogy egyre jobban vonzódok a pipetás adagolóhoz, ami Tindigó szérumjánál győzött meg. Precízen lehet vele adagolni, egyetlen hibája az ilyen megoldásoknak, hogy hamarabb oxidálódik a termék (illetve könnyű kiborítani), hiszen minden kinyitásnál levegővel érintkezik, a pumpás adagoló ebben jobb. Viszont a nagyon folyékony állagú termékeknél ez a legpraktikusabb megoldás. A külsőségekre visszatérve arany feliratok a tejüveg üvegcsén igazán luxus hatást adnak ennek a drogériás terméknek. Valahogy viszont a pipeta gumis nyomó része nekem fura fehéren, nem illik a koncepcióhoz, olcsóvá, összecsapottá teszi, kicsit kórházivá, tudom kötegszem.
A pipetta tökéletesen ellátja feladatát, nem akad benne el a termék, elég nagy a nyílása és maga az állag is megfelelően folyékony, jól eldolgozott, nem csomósodó.
Megtévesztő a neve, mert ugyan csillámos, de ezek annyira finom szemcséjű, apró csillámok, hogy szinte egy fémes lapot alkotnak felkenve és így gyönyörű a hatásuk. Ha nagyon parányi mennyiségben oszlatjuk el, akkor hétköznapra is kiváló.
Mivel egy fluid, így tényleg folyékony.
Eszméletlen kevés is elég belőle a kiemelésre szánt területeken, ez a mennyiség rengeteg ideig elég (szerintem hamarabb jár le a szavatossága, mint elhasználható lenne). Mivel ez bosszantó tudat, így rájöttem, hogy ajakfényként, metálos rúzsként is használható. Mivel szépen és hamar megköt, megszárad, ami lényeges egy folyékony highlighternél, így az ajkakon is hosszú órákig megmarad.
Mindenkinek ajánlom ezt a ragyogást fokozó fluidot, mivel egy igazán különleges darab!
Ára: 1329 Ft
