A Schüssler krémek hatalmas kedvenceim, így nagy reményeket
fűztem a fokrémükhöz is. A Schüssler sókról csupa jót olvastam az utóbbi időben
rengeteget informálódtam ezen a téren, erről tervezek majd egy hosszabb
lélegzetű posztot is írni.
2015. december 27., vasárnap
Schüssler fogkrém-TESZT
Winter Wonderland- Ahol a karácsony szelleme lakik
2015. december 26., szombat
2016-os éves kívánságlista
Minden év vége az összegzésről szól. Én általában ilyenkor listamániásként különböző pontokba szedem céljaim, vágyaim és megcselekedni valóim. Most egy álmodozó csaj, bilibe lógó kézzel megmutatja mire szeretne szert tenni a következő esztendőben. A fő vágyam egy ház és annak berendezése, remélem megvalósul, a kisebb limlomokat azért megmutogatom.
Neogence Esszencia TESZT
A Neogence márka már nem ismeretlen, hiszen olvashattatok a
fátyolmaszkjairól, amik felérnek egy plasztikai sebésszel való randival. Ezután
tesztelésre érkezett egy eszencia, amire már régóta vágytam, hogy teljessé
tegye a 10 lépéses ázsiai arcápolási rutinomat. Nem tudtam eddig mit várjak egy
esszenciától, de az elvárasaimnak nagyon is megfelelt, de lássuk
részletesebben.
2015. december 20., vasárnap
Hansaplast a szép lábak felelőse-TESZT
2015. december 19., szombat
Nap bloggere kérdések és válaszok
Egy hete a "nap bloggere" lehettem, ami abból áll, hogy kérdéseket tettek fel Nekem a Magyar bloggerek és blogkedvelők Facebook csoportban. Szuper kezdeményezésnek tartom, mivel a bloggerek is jobban megismerhetik egymást, az ilyen alkalmakkor közelebb kerülünk a másikhoz, remek együttműködések veszik kezdetét és jó barátságok. Emellett az olvasók, Ti is kicsit jobban bepillanthattok a kulisszák mögé, hiszen egymástól egész mást is szoktunk kérdezni, mint Ti tőlünk. Nagyon örültem annak, hogy nem csupán bloggerek de Ti is érdeklődtetek és kérdeztetek. Szóval válaszolok...
2015. december 18., péntek
Ősjetekkel az öregedés jelei ellen-Fytofantana TESZT
2015. december 12., szombat
Karácsonyi ajándéklista hölgyeknek 2.

2015. december 10., csütörtök
Novemberi Haul videó
2015. december 8., kedd
Marie Claire Fashion Days és kifutós élményeim
Izgalmas esemény van mögöttem, mögöttünk, ami megmozgatta a divat szerelmeseit, ez nem más, mint a Marie Claire Fashion Days. A divatbemutatón rengeteg szuper tehetséges tervező sorakoztatta fel a ruháit. Erre most bővebben nem fogok kitérni, mert rengeteg szuper beszámolót olvashattok erről, erre szakosodott blogon szakszerűen.
Művészet és a ruha 2.- OUTFIT
Második részéhez értünk a művészettel átszőtt ruha összeállítás sorozatnak, aminek a középpontjában egy fantasztikus és olcsó ruha szerepel, a körítés pedig részben a British múzeum, amit megfelelőnek találtam a viselésére.
2015. december 7., hétfő
LUSH termékek bevetésen (Krémárnyaló, arctisztító, folyékony rúzs, ajakápoló, púder stb.)-TESZT
Nem is olyan rég bontogattam a Lush dobozát (VIDEÓ ITT) és most beszámolok a tartalmáról, úgy hogy mindent kipróbáltam. Ezer éve kíváncsi voltam a Lush márka termékeire, ugyanis nemzetközi szinten is az egyik legjobbnak van kikiáltva, nem elég hogy abszolút környezetvédő, kézműves a márka, de a minősége is kiemelkedő, ahogy a külföldi bloggerek áradoztak róla, nincs aki ne vágyna ezek kipróbálására.
2015. december 6., vasárnap
Kíméletes peeling-Ziaja arcradír TESZT
A lengyel Ziaja márka peelingjére nagyon rég kíváncsi voltam, mivel azt olvastam róla, hogy attól függetlenül kémiai hámlasztó mégis nagyon kíméletes és gyönyörű bőrt eredményez.
2015. december 2., szerda
Pupa karácsonyi fénye- STAY GOLD! HIGHLIGTER
Oh a Pupa és az ő mesés sminktermékei. Amikor megláttam a sajtó anyagban a karácsonyi kollekciót, nyúzni kezdtem Botondot, hogy Pestre kéne mennünk, persze nem kötöttem az orrára, hogy a Pupa boltja számomra a célállomás. Aztán nem sokkal később tesztelésre érkeztek a Pupától termékek, eszméletlen mennyiségben. Minden álmomat felülmúlta, ami a dobozban lapult, de ezt Ti is megnézhetitek ITT A VIDEÓBAN.
2015. december 1., kedd
Allergiám története és a "megoldások"
Oly ritka szabad napjaim reggeli alvásából egy téves hívás zökkentett ki, hajnal van és végre késztetést érzek arra, amire hónapok óta készülök, hogy leírjam az allergiámat, elmeséljem az utóbbi két év tortúráját, a válaszok keresését.
Pixibox elsősegély ládikája-Termékek kipróbálva
Amikor beauty vészhelyzet áll fenn, akkor bizony cselekedni kell és ez elég sokrétű dolog lehet, leszalad a harisnya, beszakad a köröm, lepattan a lakk, ételmaradék a fogak között, kireped az ajak és még órákig sorolhatnám. Egyik-másik gond tényleg fájdalmas is tud lenni, elmondhatjuk viszont mindről, hogy igazán kellemetlen. A Pixibox gondolt a fellépő problémákra és egy igazán mókás, de annál hasznosabb neszesszerrel lepte meg a megrendelőit.
2015. november 30., hétfő
Ragyogó szempár a fa alatt-PUPA Stay Gold! szemhéjpúder paletta TESZT
Már minden üzlet karácsonyi dekorációban pompázik, beköszöntött az adventi időszak, ezzel egyetemben a karácsonyi bevásárlás. Most mutatok egy olyan sminkterméket, ami minden nőnek örömet okozna, ha a fa alatt erről hámozhatná le a csomagolást. A Pupa Stay Gold! kis kompakt szemhéjpúder palettáról lesz szó a következőkben, ami bearanyozza a viselőjét.
2015. november 29., vasárnap
Lush UNBOXING VIDEÓ
2015. november 27., péntek
Ránctalanításra alapozva- Eucerin CC krém TESZT
Az Eucerin az egyik kedvenc márkám, ami a patikában kapható termékeket illeti, remek minőség jellemzi és a hatékonyságával is elégedett vagyok. Legnagyobb kedvencem tőlük nem titkoltan a micellás víz, aminek a használatával a tonizálás lépését le tudom spórolni. Nehéz engem meggyőzni, ha CC, vagy BB krémről van szó, eddig nem sok márka nyűgözött le, lássuk most mi is a véleményem.
2015. november 26., csütörtök
Hiba nélkül!-Catrice Liquid Camouflage korrektor TESZT
Ki ne vágyna tökéletes bőrre? Sajnos keveseknek adatik meg, hogy korrektúra nélkül is makulátlan legyen az arcbőrük, így kis csaláshoz szoktunk folyamodni, amit korrektornak hívnak. Ezekből két fajta is létezik krémes állagú és folyékony. A folyékonyat általában a szem alatti karikák eltüntetésére ajánlják, míg a krémeset a pattanások, illetve azok helyének eltakarására. A Catrice Camouflage korrektora az ikonikus szintet is elérte, ha csak egy termékét kéne megnevezni, biztos, hogy mindenki ezt mondaná. Most ez a német márka folyékony korrektorban kísérli meg azt, hogy az egekbe magasztaljuk. A részletes tesztemből kiderül, hogy ennek a terméknek imába foglalom-e a nevét.
2015. november 25., szerda
Balea micellás víz TESZT
Újabb micellás víz jelent meg a piacon, így persze rohantam a drogériába, hogy beszerezzem, mert hát mániákus micellás fanatikus vagyok. Mindenki szeret kipróbálni új dolgokat, nálam ez a micellás vízben csúcsosodik ki. Amióta ilyen termékeket használok, azóta öröm a sminklemosás, viszont keresem mindig az olcsó, de kiváló minőségű darabokat.
Blog szülinapi NYEREMÉNYJÁTÉK
2. ÉVES A KIALAKÍTÓ ebből az alkalomból szeretnélek meglepni Titeket egy Kialakító dobozkával, ami igazán csajos és hasznos. A fém doboz egy mini hűtőt imitál, ami elég bohém a blog jellegéhez. Igyekeztem úgy összeállítani a tartalmát, hogy ékszer, smink, kozmetikum, körömlakk és hajápolási termék is legyen benne, vagyis egy jó kis elő karácsonyi ajándék lehet a szerencsésnek. :)
2015. november 24., kedd
LONDON HAUL VIDEÓ
Londoni kiruccanásunk során körülnéztem pár üzletben és persze vettem és kaptam is Botondtól néhány dolgot. Ha érdekel mik ezek, akkor kattints a videóra és persze, ha tetszett iratkozz fel. :)
Mi tetszik legjobban a szerzeményeim közül?
2015. november 21., szombat
Duó szemfesték a táskába!-PUPA TESZT
Rohanó életvitel egyenlő kompakt csomagolású termékek és táskabarát záródás, valamint kitűnő minőség. Nos, ha ilyesmit kerestek érdemes végigolvasni és szemrevételezni ezt a tesztet, ugyanis ilyesmiről lesz szó.
2015. november 19., csütörtök
AJÁNDÉK ÖTLETEK HÖLGYEKNEK 1.

2015. november 18., szerda
PUPA MILANO KARÁCSONYI CSOMAG UNBOXING VIDEÓ
2015. november 15., vasárnap
Meghitt szoba eleme a lampion
Ezer éve vágyok lampionokra, amik által kellemes atmoszférát teremthetek a szobámba, a sötét, hideg évszakokban is becsempészik a tavaszt és a nyarat. A Dekorlampionnak köszönhetően most már nálam is van egy ilyen csodás dekoráció, fényfüzér, ami minden esténk meghittségéről gondoskodik, és nappal is kiválóan feldobja a falam egyhangúságát.
2015. november 10., kedd
Októberi HAUL VIDEÓ (2015)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)