2014. június 29., vasárnap

Hogyan pakolj be, ha repülővel utazol- Minden, amit a repülésről tudnod kell!

Tavaly Dániába repültem először és sok-sok kérdésre csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem kaptam választ, így most egy segítő cikket írok azoknak, akik nyaralni indulnak repülővel. A Koppenhága cikkemben, leírtam az utazási élményem, ezt is ajánlom figyelmetekbe ITT találjátok.



2014. június 28., szombat

Színes szempillaspirálok aranykora- Essence TESZT

Gyerekkoromból emlékszem, hogy volt ez már divat, így nem egy újításról beszélünk. Ennek ellenére, amint megjelentek a polcon én már színes pilla lázban égtem és biztos voltam benne, hogy ez az újítás a nyári sminkem alapjául fog szolgálni. Nézzük, hogyan szerepeltek az Essence spirálok.




2014. június 26., csütörtök

Sleek Supreme i-Divine PPQ Shangri-LA Paletta-TESZT

Következő bejegyzésben az egyik kedvenc sminkmárkám újabb limitált kiadású palettáját fogom tesztelni a Supreme i-Divinét a PPQ SHANGRIA-LA kollekcióból, ami a Make up Plázából szerezhető be.



2014. június 25., szerda

Sheinside Kívánságlista nyárra

Régen volt ilyen jellegű bejegyzés, amiben a kívánságaim sorolom fel (Tavasszal), pedig sokakat érdekel. Most ezt a bejegyzést összekötöm azzal, hogy bemutatok nektek egy szuper rendelős oldalt, ami a Sheinside névre hallgat, innen válogattam ki a dolgokat, amik szerepelnek vágyaim listáján. Ékszerek, táskák és ruhák csodás tárháza, no de lássuk mit vennék meg, ha rám szakadna a Nemzeti Bank.









2014. június 23., hétfő

Talpig Hádában- 7 OUTFIT különböző stílusban

A Háda nem túlzok, ha azt mondom, hogy megreformálta a turizásról való addigi elképzelést, hiszen divatba hozta ezt a fajta vásárlási módot. El kell mondanom, hogy világ életemben nagy turkálóba járóvoltam, de amióta ez a cég üzelt hálózatot indított, azóta  kedvenc boltommá nőtte ki magát. Mint más Outfit bejegyzésben, itt nem lesz feltüntetnve, hogy honnan vannak a ruhák, cipők, táskák egyéb kiegészítők, hiszen a Háda a beszerzési hely. (Ha mégis van egy-egy apróság, ami máshonnan van, azt feltüntetem.)




2014. június 22., vasárnap

Galaxis minta- Boohoo Outfit

Tavaly nyáron jutottam hozzá egy Hádában ehhez a galaxis mintás rövidke tophoz nagyjából 1000 Forintért. A Boohoo márka mostanság nagyon felkapott lett, így még inkább időszerűnek éreztem, hogy megmutassam az én kis csillagképem.

2014. június 21., szombat

Olay Essentials Nappali hidratálókrém-TESZT

Pixiboxban lévő teljes kiszerelésű terméket fogom bemutatni az Olay Essentials complete care nappali hidratáló krémet, ami 15 UV védelemmel óvja a bőrünket. Nekem szerencsére az érzékeny bőrűeknek megfelelő volt a dobozkámban, így azonnal tesztelni kezdtem.




2014. június 20., péntek

La Roche-Posay Micellás víz- TESZT

A sminklemosással hadilábon álltam, mindaddig amíg a micellás vizek olyan áttörést nem eredményeztek, hogy azóta örömmel tisztogatom esténként a bőrömet, megszabadítva a sminktől és egyéb szennyeződésektől. 


2014. június 17., kedd

Tökéletes barátnő a Foci VB alatt

A Világbajnokság alatt tökéletes nőnek lenni kihívás, főleg, ha nem szeretitek a focit. Ennek ellenére adunk pár tippet, ami feldobja ezt az időszakot, amivel elérhetitek azt, hogy a pasik elismerjenek és még jobban belétek szeressenek. Ráadásul ötleteket adunk arra is, hogy Ti jól érezzétek magatokat. Körmöt festünk, hajat színezünk, sminkelünk, főzünk és öltözködünk csajok!. :) Éljen a FOCI lányos része!

Fiúk, ti pedig ezt a bejegyzést ajánlhatjátok a barátnőiteknek.


2014. június 15., vasárnap

Retró OUTFIT- Crop top és magas derekú rövidnadrág

A crop top nagy divat idén ezt kombináltam egy magas derekú 80-90-es évek divatját idéző rövidnadrággal. 

2014. június 14., szombat

A csillogás magasiskolája- China Glaze körömlakk TESZT

Az egyik nagyon népszerű márka fedőlakkját fogom most bemutatni, ami szuper glitteres, csillogó csoda, ez  a China Glaze lakk.

2014. június 13., péntek

Júniusi Pixibox és a tapasztalataim

Végre én is hozzájutottam kalandosan a Pixiboxhoz, de mivel később kaptam így meg, ezért úgy gondoltam, hogy tesztelgetem kicsit a dobozka tartalmát. Így egyes termékekről első benyomások, másokról már kiforrott vélemények is vannak a videóban. Ha érdekel Titeket mit is rejtett a box és mit is tudnak a termékek benne, valamint, hogy hogyan juthattok más úton a csomaghoz, akkor Katt a videóra.




Köszi, hogy velem tartottatok. Nektek mi a kedvencetek ebből a dobozból?


Üdv: Enikő

2014. június 12., csütörtök

MeMeMe Highlighter-TESZT

Életem első highlightere, ami csodás újítás a sminkelésemben és megdöbbentő eredményről tudok beszámolni, tovább olvasva megtudhatjátok, hogy új mánia alakult-e ki nálam, vagy csak egy próbálkozás, ami csalódással zárult.




2014. június 10., kedd

Strand kiegészítők

A vízparton sokan csak fürdőruhát viselnek, pedig mennyi csodás kiegészítő dobhatja fel az ottani szettünket és a hangulatunkat. Ebben a bejegyzésben igyekszem bemutatni a lehetőségek tárházát a napszemüvegtől a szalmakalapokig. Mint a legtöbb írományomban ebben is a saját kelléktáramat fogom megmutatni, így bepillantást engedve a strandolós énem világába. Bikinijeimről olvashattok egy bejegyzést (sok-sok képpel) Bikini mustra címmel ide kattintva. 



2014. június 9., hétfő

Pesti élményeink

Vidékiként mindig nagy izgalommal tölt el, amikor végre Pestre feljutunk, hiszen itt annyi inspiráló élményben van részünk, ami hónapokig tovább lendít bennünket. Emellett a vásárlás is sokkal színesebb helyszíneken zajlik, amik sajnos a mi megyeszékhelyünkön még nem elérhetők, azok az üzletek itt felkereshetőek.



2014. június 8., vasárnap

Designer vásár

Pest belvárosában sétálva beleszaladtunk egy designer vásárba, ami hihetetlenül lenyűgözött minket. Szeretjük azon kezdeményezéseket, amikor fiatal, magyar tervezők alkotásait nézhetjük és vásárolhatjuk meg.





Divatbemutató a Váci utcában

Minap Budapesten a Váci utcán egy divatbemutatót tartottak, amire nekünk is el kellett látogatnunk, hiszen ilyen alkalom nem minden nap van az életünkben. Ez leginkább egy fényképes bejegyzés lesz, amiben a kedvenc darabjainkat mutatjuk meg Nektek.




2014. június 7., szombat

Merész bulizós OUTFIT

Imásod a feltűnést és mutatni is szeretsz magadból valamit? Itt egy olyan merész szett, ami akár a fashionweeken is megállja a helyét. 

2014. június 6., péntek

Repedező körömlakk egy lila álmon- TESZT

Most egy egyszerű de látványos manikűrt mutatok Nektek, aminek a főszereplője egy gyönyörű orgona lila lakk és egy fekete töredezős. No de lássuk a lépésről lépésre. 



2014. június 3., kedd

Digital Divas Blogger Konferencia

A hétvégén volt szerencsénk részt venni az első blogger rendezvényünkön, a Cosmopolitan és az Avon által rendezett Digital Divas Konferencián.