2016. augusztus 25., csütörtök

Egy nőről többet árul el a parfümje, mint a kézírása-OUTFIT


    Szerencsére még nincs vége a nyárnak, sőt még kánikulát is jósolnak, így bátorkodom Nektek megmutatni az egyik kedvenc szettemet. Szerintem érdemes lesz végigolvasni is a posztot, ugyanis kincskeresésről is lesz szó, valamint a hálóruhák utcára adaptálásáról is. 
      Már tavaly megjelentek sztárok pizsamában az utcán, idén pedig tavasszal nem egy Fashion Shown láthattunk nemzetközi bloggereket pólóra vett kombinékban. A hazai kör sem maradhat kis a sorból és meg kell mondjam nekem is tetszett ez a bevállalós vonal, ám nem pólóra véve. Nem újkeletű ez a divat sem, hiszen a 90-es években flangáltak csipkés aljú, szatén hálóingekben a nők. Tudjátok, nincs új a nap alatt! 
    Általában a határok feszegetése a hobbim öltözködésben, viszont ebben az outfitben ezt a merész darabot, hordható formába hozom, azoknak is könnyen emészthetővé varázsolom, akik konzervatívabbak. 





„Egy nőről többet árul el a parfümje, mint a kézírása.” kezdhetném ezzel a Christian Dior idézettel az egészet, mivel egy kis kitárulkozás, vallomás lett az egész poszt. Néha a klaviatúra életre kel és másfelé viszi a dolgokat, mint tervezem. Egyszerű outfit bejegyzés helyett egy kis filozofálás, pár emlékbuborék és egy nagy adag érzelmi cunami következik. Remélem megbocsátjátok nekem, hogy nem sok szót ejtek magáról a szettről...

Említtettem, hogy kincseket keresünk ebben a szettben, emlékeztek a Szex és New York hírs jelenetére, amikor Carrie selejtez a gardróbjában és a csajok segítségére sietnek kincs és szemét feliratú papírokkal, nos hasonló a helyzet itt is, nemsokára végigmegyek rajta és rájösztök, hogy nem csak hangzatos jelző ez esetben. Kezdjük a fő daraboknál, mondjuk az eddig oly sok szót kapott felsőnél, ami valójában egy ritkán hordott hálóing. Pár éve az F&F kínálatában láttam meg, akartam, sok érv szólt mellette, legnyomósabb a hőség. Szerettem aztán télen felkerült a magasabban lévő szekrényekbe és sose bújt elő onnan idén nyárig. Megláttam és tudtam, hogy kárpótolnom kell ezt a rég elveszett és elfeledett kincset, méghozzá azzal, hogy az utcára is viselem. Amúgy térd felé ér, egyenes vonalú, de nem félek bármire egy szoknyát rávenni és megváltoztatni a hangulatát, új életet lehelni belé. Így került ebbe az outfitbe az első kincs a múltból.




Haladjunk egy kicsit lentebb és az időben sokkal jobban tekerjünk vissza. Még egy kicsit vissza! Jó! Állj! Nagymamám testvére varrta ezt a szoknyát a lányának, igazából ehhez van egy anyagában azonos felső is, állapotáról árulkodik, hogy eredeti gazdájának az volt az egyik kedvence. A szoknya viszont ritkán viselt ünneplő volt, egy igazi nőies, visszafogott darab, benne rengeteg szeretettel, törődéssel. És a jelenben is sok figyelmesség lapul, Rózsika néni elküldte Nekem, mivel tudja, hogy imádom a régi darabokat, mellé megannyi ágyneműhuzatot csomagolt a kelengyémbe. A családnál nincs jobb dolog, felemelő olyan darabokat viselni, amik mögött ennyi az érzelem. Nos ezért szeretem talán a használt dolgokat, történetük van, a régi nem lom, hanem kincs!


A cipő nem oly megindító, ám ez is a maga nemében kincs. Egy nude topán mindig több, mint bármi más lábbeli. Amikor nem tudom mihez nyúljak ezt veszem fel, mindig megoldja a problémám varázsütésre. 



Jöjjön a következő részlet egy napszemüveg az Ebayről. Tudom éles váltás, és nem oly fennkölt ( bár a cipővel már enyhítettem a romantikus történetű szoknya meséjén), de egy rémes időszak emléke, lezárása. Éppen mély ponton voltam, igen van ilyen, nem volt különösebb okom rá, de ez volt a helyzet. Vannak pillanatok az életben, amik úgy egy az egyben tisztán megmaradnak, ami groteszk, hogy nem feltétlen a fontos pillanatok, hanem egy reggeli rántotta készítés, egy pillanat, amikor porszívózol, vagy egy másodperc, amikor megrendeled a napszemüveget. És tudod mit? Ezek kincsek, kincsek ezek a pillanatok, mert általában ekkor mégis boldog vagy. Nincs okod rá, nem történik épp semmi különös, de mégis az voltál, BOLDOG! Nekem ez a pillanat volt, amikor rájöttem, hogy nem is vagyok szomorú, nincs is semmi bajom, sőt a lehető legjobban vagyok. Szép kis szimbolika, a napszemüveg, amitől újra rózsaszínbe és virágos keretbe láttam a világot.



Következő kincses dobozom ez a parfümös táska. Egyik délután véletlenül feldobott egy vásárlós csoportot a Facebookom ezzel a szépséggel. Azonnal tudtam, hogy írnom kell és megvenni bármi áron. Hónapokkal a véletlen "találkozás" előtt volt egy álmom, amiben egy parfümös üveget ketté nyitottam és volt az illatos folyadékban (nem is tudtam, hogy érzünk illatot álmunkban eddig) egy kulcs volt. Kivettem és egyenesen egy ajtóhoz mentem és kattant a zár. Nem tudom mi volt az ajtó mögött, de olyan meghatározónak éreztem, hetekig az állom hatása alatt álltam. Aztán feledtem a képet és ennek a táskának a képe újra előhozta az érzést. Most, ahogy írom is liba bőrözök, tudom szentimentális vagyok...Számomra ez az álom egy kincs, egy kulcs valamihez.








Az utolsó kincs a szettben a nyaklánc. Nos ne az arany merev kiegészítőre gondoljatok. Oké jó vétel volt és szeretem, sokat fogom viselni. Most az kis gömbre gondolok, vagyis nem is igazán arra az angyalhívóra, hanem Andára, aki az Anda Design anyukája. Elmesélem a megismerkedésünket. A barátnőim mindig ajánlgatnak tehetséges tervezőket nekem, nem történt ez másképp tavasszal. Szilvi mondta, hogy van egy ismerőse, aki ásvány ékszereket készít, átküldte a lapját és hogy szerinte szívesen találkozna velem. Régóta próbálok nyíregyházi tervezőket felkutatni, mert bizony vidéken is van megannyi csodás designer, így ráírtam. Kiderült régóta követi a blogomat, így szinte azonnal találkoztunk egy kávé mellett. Tudni kell rólam, hogy nehezen oldódok fel (most tanulom), de Andival azonnal megtaláltuk a közös hangot, gyümölcsöző együttműködések és igaz barátság alakult ki. Persze a kincsek sorából nem maradhat ki a tehetséges fotósom Apagyi Niki és a csodálatos illusztrátorom Győző Éva sem. Köszönöm, hogy ilyen remek csapatot alkotnak, alkotunk. :)








A blognak rengeteg kincset köszönhetek, legnagyobb KINCS Ti vagytok számomra. Annyiszor húztatok ki egy egy kis gödörből pár kedves szóval, megannyi barátnőre tettem szert közületek és hihetetlen energiát adtok át nap-nap után. Na tessék, vénségemre érzelgős is leszek, könnyezek...ez van megtanítottatok gyengének is lenni. Amióta blogot írok egész másképp látom önmagam, sokkal elfogadóbb vagyok és kevésbé kritikus, merek hibázni és merek érezni! Köszönöm Nektek! :)






OUTFIT

Szoknya: Vintage
Felső: F&F
Táska: Secondhand
Cipő: CCC 
Napszemüveg: Ebay
Merev arany lánc: Skála
Ezüst-rózsaszín lánc: Anda Design Angyalhívó
Karkötő: Anda Design



Illusztráció: Győző Éva
Fotó: Apagyi Nikolett



Hogy tetszik Nektek a szett?