Elegáns ruhákat ritkán mutatok, aminek több oka is van. Ritkán mentem olyan eseményre, ahová tényleg ki kellett csípnem magam. Ebből fakadóan nem sok alkalmi ruhát vásároltam. Ám fordult a kocka, illetve a szemléletem is. eldöntöttem, hogy 30 éves koromra a lehető legtöbb alap darabot beszerzem, ezzel az elhatározással egy időben pedig jöttek az alkalmak, meghívások, így nem ért készületlenül a dolog.
Könnyű muszlin tüll anyagból készült, megfelelően alábélelet szaténnal és csodálatos minőségi a csipkerátét, ami ragyog a fényben és arany színű.
A felső részen a a csipke úgy fut, hogy karcsúsít optikailag, lent pedig a függőleges indák szintén magasabbnak láttatnak, nyújtanak. Alul és felül is szép hullámba végződik az anyag, ami a kis ujj részen is megjelenik keretbe foglalva a ruhát.
A midi fazon szerintem a legnőisebb szoknya megoldás és az A vonal tökéletes azok számára, akik vékony derékkal rendelkeznek.
Ez a ruha tartást igényel, amint picit is elengedem magam és begörbülne a hátam, amire hajlamos vagyok a felső rész esetlenül áll és érzem is, így tartásjavítónak sem utolsó, jobb mint a parfis nyél gyerekkoromból
Kiegészítőnek egy tollas kis chlutchot választottam, ami arany szegecsekkel díszített és egy fekete hasábsarkú szandált.
A ruha önmagában is ragyog, így sok kiegészítőnek nincs helye, sőt én gyakorlatilag az ilyesmihez semmi esetre se tennék fel ékszert, maximum egy karkötőt.
A ruha önmagában is ragyog, így sok kiegészítőnek nincs helye, sőt én gyakorlatilag az ilyesmihez semmi esetre se tennék fel ékszert, maximum egy karkötőt.
Ruha: Shein
Szandál: Secondhand
Táska: Athmosphere (Háda)
Hogy tetszik a szett? Hova viselnétek?
