Nyár elején érkezett az Otto Kern Never Hide For Her parfüm, amit azóta is lelkesen használok, így nem volt kérdés, hogy írnom kell róla. Egyre inkább elvarázsol engem is az illatok világa, pedig pár éve még szinte sosem parfümöztem magam. Ahogy idősödök igaznak érzem azt a mondást, hogy egy sikeres nőnek kell egy saját illat, így én is elkezdtem kutatni az enyémet és reményeim szerint 30 éves koromra meg is találom (vagyis egy másik mondás szerint meg kell találnom).
Otto Kern márka Németország első számú nagy kedvence 1971 óta, ami nem meglepő módon a parfümeit is sorra dobja a piacra a 90-es évek óta. Célközönsége a fiatalok és főleg a divatérzékeny, trendi tinik, fiatal felnőttek. Ennek megfelelően parfümjeit is ez a lüktetés járja át
Illatjegyei:
Fej illat: a só, a kalabriai bergamott és a körte; Szív illat: bazsarózsa, jázmin és freézia; Alap illat: pézsma, ambroxán és cédrus.
A pézsma és a citrus megnyugtat, a bazsarózsa, frézia és jázmin pedig mint egy szerelmi vallomás csokra hívja randevúra a nőt, aki viseli. A körte üdévé és nyáriassá varázsolja, a sótól pedig a tengerparti esték sétája déja vu érzése elevenedik meg.
Tartóssága közepes, napközben frissíteni kell, de mivel csak eau de toilette nem is csoda.
Van egy férfi változata is, illetve tusfürdőt és testápolót is dobozz piacra a márka.