2014. október 7., kedd

Avon bronzosító gyöngyei

Még a Digital Divas blogger konferencián kaptam ajándékba ezt a bronzosító gyöngyöt, de valahogy a sok-sok érdekes termék között nem született róla bejegyzés, pedig igencsak említésre, blog posztra érdemes. Ha érdekel a véleményem katt tovább. :)





















Nagyon örültem ennek a kis figyelmességnek és ezt nagyon is használhatónak találtam a szájfénnyel ellentétben, ami azóta is kibontatlanul hever a smink dobozomban. Első ránézésre is megállapítottam, hogy az én arcszínemhez kicsit világos lesz bronzosításhoz és csak télen tudom majd használni, amikor lekopok. Aztán néha napján elkezdtem használni, de persze sejtésem beigazolódott sok benne a világos golyó. Ennek ellenére egyre többet és többet vettem elő, mivel a fotók tanulsága és a környezetem visszajelzése alapján egy nagyon természetes hatású kontúrozó lett számomra. Nyáron kevesebbet és vékonyabban sminkelek és ebben az Avon termékben megtaláltam azt a társat, ami kánikulában is dob a kinézetemen. Hosszú hónapok alatt nagyon jó barátok lettünk és biztos, hogy ha elfogy megrendelem. Mellesleg tetszik a tégelye is, letisztult és jól zár.

Szépen építhetős és aki ügyes a színt is tökéletesen tudja felvenni, hiszen ha a sötétebb árnyalatra van szüksége azokból "merít". Magammal hordához nem tartom elég masszívnak a csomagolást, ráadásul elég sok helyet foglal, de a sminkasztalomon tökéletes, királyi helyet foglal el. :)


Pontokban kifejezve: 5/4