Előző hétvégén Budapesten jártam és egy nagyon mozgalmas napot és estét töltöttem ott, de most csupán a Toni&Guy Fashion Week második napjáról fogok beszámolni.
Magyar divattervezők A/W '15-16-os kollekcióit néztük végig, szuper kis blogger csapatunkkal, a következőkben erről fogok beszámolni Nektek sok-sok kép kíséretében és véleményezem a látottakat.
Végre elvesztettem a divatbemutató szüzességemet is! Mindig is álmodoztam róla, hogy egyszer ott ülök a kifutó előtt (mint a Szex és New York szereplői) és először látom a teljes kollekciót a többi szerencséssel, először alkothatok véleményt, szerethetem, vagy kritikusan méregethetem. Pár hete Edina a My Sweetest Heaven bloggere, akivel nagyon jó barátnők lettünk, rávett hogy tartsak vele erre a divat showra, ráadásul így végre személyesen is találkozhattunk, nem csak üzenetek formájában cserélhettünk eszmét. :)
 |
Edinával |
Már hajnalban felkeltem egyrészt az izgalomtól, másrészt mert olyan szinten idegesített a szél és a lehűlés, mindig akkor romlik el az idő, amikor megyek valahová. (Köszi Morphy!) Monjuk jól jött az alvászavar, mert így nem kellett kapkodnom és már negyed hétkor a vonaton ülhettem.
Edina felszedett Ferihegyen, így nem kellett kóvályognom a városban, főleg, hogy most eléggé át van szervezve a közlekedés.
Edinával ellátogattunk az Antré-hoz fotózni, ahol szuper kollekciót nézhettünk meg és ezek a ruhák árfekvésben is nagyon kellemesek a magyar designerekhez mérten . Felhőtlen hangulatú fotózáson vettünk részt, de erről az élményről, majd külön is beszámolok, illetve mesélek az Antréról is. :)
Eztán gyorsan átvergődtük magunkat a Várkertbe, aminek romantikus hangulata, engem mindig lenyűgöző és most még lélegzetelállítóbb volt, hiszen nemrég fel is újították. Közvetlen a Dunára és a pesti oldalra látunk rá, a Parlament épülete mindig áhitatot ébreszt bennem, így már megvolt alapozva az emelkedett hangulat.

Belépve megkaptuk a karszalagot és leadtuk a ruhatárban a cuccainkat, ami nálam elég hosszú mutatvány volt, mivel Nyíregyházáról felutazva igen sok holmival érkeztem. Szóval gyors cipő és táska csere után ismerős arcokat fedeztünk fel. Eszter, a
Shine on silver bloggere és Mimi, a
Life of Peam írója is virtuális ismerőseim közé tartozott, hiszen régóta követem a blogjukat. Ráadásul szuper fotós/bloggerinát is megismertem, ő Csilla, akinek a képeit láthatjátok a posztban és ő a
I Heart Beauty.hu szerkesztője.
 |
Mimivel eszmét cserélünk |

Ezután végre rövid sorban állás után elfoglaltuk a helyeinket és kezdetét vette a divatbemutató. Mindenki tűkön ült, ahogy elsötétült a terem, majd megszólalt a zene és kilépett az első modell a kifutóra. A kifutó kialakítása nekem nem tetszett, hiszen a modellek nem mentek végig a széksorokon, valahogy rövidnek is tűnt, így nem volt elég idő rendesen megnézni a részleteket, főleg a hátrébb ülőknek és azoknak, akik álltak, de még ez sem vont le az élményből.
Bohókás hangulatú lett életem első bemutatója, a Je Suis Belle őszi téli kollekciójára jellemző volt a változatos és természetes, valamint sokszor kontrasztos anyaghasználat. Ahogy utána olvastam a
pompeji és a nápolyi Archeológiai Múzeum freskóinak színei és motívumai, valamint Henri Matisse papírkivágásai ihlették az alkotókat. Én inkább a 70-es évek bohém, hippi érzését kaptam meg löketként, a felvonuló modelleket látva, persze erre rátett egy lapáttal a zseniálisan összevágott zenei aláfestés is. A bársony az az elem, amit nagyon tudtam értékelni és a sok szőrme után, már vártam a megjelenését és végre megérkezett, visszatért, feltámadt! :) A vörös szín hangulatfestő ereje, pedig feltámasztotta a nézőket és inspirálóan, aktivizálóan hatott mindenkire.

Szegedi Kata
Stimulation-Bátorság és magabiztosság névre keresztelt őszi-téli kollekció leginkább nagyvárosi nőket célozta meg, a hordható, erőteljes darabjaival. A sreet fashion stílust jelent meg számomra a kifutón, a szuper nők attitűdjéhez igazított hangulat magával ragadó volt. Messze az Szegedi Kata által megálmodott ruhák vitték a pálmát számomra ezen a napon. Nagyon tetszett, ahogy maszkulin és feminin darabokat álmodott meg a modellekre és ez a fajta kontraszt egy nem nélküli, mégis stílusos egységet alkotott a modelleken. Anyaghasználata hihetetlen változatos, innovatív volt, neoprén, bársony, kasmír, gyapjúszövet és selyemszatén, de ez nem kelt zűrzavaros összképet, hanem letisztult, pezsgő, őszi hangulatot ad. Az színek elevenek és ősziesek, amik a printelt anyagokkal együtt igazán izgalmasak, felüdítőek szerinte. Nekem a nagy kedvenceim a foltvarrásra emlékeztető megoldások voltak és a váll részek kiemelése.
Anda Emilía
Modern, minimalista jegyek jelentek meg Anda Emília kollekcióban, visszafogott színekben (értsd. fekete-fehér) megálmodva. Nekem kicsit túl egyszerű hatást kelt, mint aki biztosra akart menni, viszont alap darabokként értelmezve tökéletes az egész. Szép vonalvezetésű szabások, nőies letisztultság jellemzi a tervezőnő által kreált darabokat. Nagyon tetszett a modelleken a szemöldökleragasztás, amivel kicsit futurisztikus hangulatot kölcsönöztek a bemutatónak, jövőbe mutató álmoknak nevezném összességében az atmoszféráját. A legjobb, hogy ezeket a darabokat bármely nő tudja viselni egy-egy hétköznapi eseményen is.


A bemutatók közti szünetben elmentünk a csajokkal Nagyi palacsintázójába, ahol fantasztikusak az édességek. Végre bloggerek közt lehettem és jól kivesézhettük a blog írással kapcsolatos dolgainkat, így nem a családom untatom mostanában a felmerülő kérdésekkel és dilemákkal. :)

Persze nem csak ettünk, hanem fotóztunk is, az
OUTFIT képeimet már láthattátok, amiket Csilla készített. Ennyit pedig régen nevettem, mint ezen a napon, így még intenzívebben vágyok a Fővárosba, remélem az ELLE Fashion Weekjére is összeverődik az ötösfogat és ismét rosszalkodhatunk Pesten. :)
Köszönöm csajok ezt a szuper napot! :)
"Minden nemzedék kineveti a régi divatot, de vallásos áhítattal követi az újat." (Henry David Thoreau)
(lentebb még találtok képeket.) :)
 |
Csillával és Edinával |