Hűvös, esős tavaszi napok váltják a kellemesebb időt, ilyenkor mindig nagy agyalással állok a szekrény előtt. Most egy olyan szettet mutatok, amely bármikor, bárhol megállja helyét, igazi Jolly Joker.
A fekete ing nem hiányozhat egyetlen nő ruhatárából sem, mindennel párosítható, és minden szettet komolyabbá, elegánsabbá tesz.
Térjünk át a kiegészítőkre, én a nude mellett döntöttem cipő és táska vonalon, ami feldobja, de nem veszi el a figyelmet, hanem összeolvad és harmonikus összhangot teremt.
Nem kell, hogy színben azonos a cipő és a táska, de most úgy esett, hogy ehhez volt kedvem, mert ugye ez sincs kőbe vésve, hogy különböznie kell. :)
És most épp csak arany kiegészítőket választottam, sőt egy arany tetkót is feltettem, ami szuper a nyárra, tavaszra. Ebbe se kell, amúgy vaskalaposnak lenni, arany, ezüst és bronz is jól megfér egymás mellett. :)
A statement nyakláncban visszaköszön a fekete szín és a fehér kövek megadják a csillogását. Karkötőből is többet választottam, egy Hermés utánzatot, ami nagyon hangsúlyos és remekül illik a bőr nadrághoz. A Fatima keze karkötő azt mondják szerencsét hoz, ráadásul óriási divat, jól mutat órák mellett is.
Sok gyűrű, főleg, ha ujjpercre valót is veszünk fel, nagyon trendinek számít. A cipőn ismét felüti a fejét az arany, méghozzá szegecsek formájában. Ez a loafter az egyik kedvencem, hihetetlen jól bírja a strapát, mint a legtöbb Deichmann lábbeli.
Smink:
Korrektor: Maybelline
Púder: Catrica All Matt Plus
Kontúr: Urban Decay Naked
Szemöldök: Catrice szemöldökceruza
Szemhéjtus: Manhattan DIP
Szemhéjpúder: Urban Dekay Naked
Szempillaspirál: Maybelline
Szett:
Ing: H&M
Nadrág: New Yorker
Cipő: Deichmann
Napszemüveg: C&A
Táska: Secundhand
Szegecses bőr karkötő: Lucia Mondi
Köves karkötő: kínai
Fatima keze karkötő: Chill-Earrings
Nyaklánc: Rossetti bizsu
Ujjperc gyűrűk: H&M
Kristály gyűrű: H&M
Köves dupla gyűrű: Ebay
Hogy tetszik Nektek ez a szett? Ti szoktatok monokróm összeállításokat viselni?