2017. május 8., hétfő

L'Oreal Colorista hajszínező, ami tönkre tette a hajam

 Sokszor megkapjuk bloggerek, hogy csak dicsérünk termékeket. Aki követi a blogom az tudja, hogy ez nincs így, mindig megmondom a véleményem. A NYX versenyére készülve be kellett szereznem egy hajszínezőt, ami szürkés. Ki is néztem egyet, a L'Oreal kínálatából a Colorista hajszínezőkből, a dobozon gyönyörű szürkés kék színt vetített előre. Lelkesen be is színeztem a szőke tincseimet. 


Elmesélem a saját történetemet, nem mondom, hogy mindenki így fog járni, de kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztessek, illetve kicsit panaszkodjak.
Tudjátok, hogy sokszor volt már színezve a hajam, mondhatni öreg róka vagyok a témában. Először a pasztell krétákkal próbálkoztam, amik egy mosásig tök szépen színeznek,de picit szárítanak. Aztán a Schwarzkopf hajszínezőit vetettem be és így lett rendszeresen sellő séróm. A színezők lényege, hogy 10-20 hajmosással kijön a szín és visszanyerjük maradéktalanul az előző hajszínünket. Ez eddig mindig így is történt. 

Színezés előtt a hajam elég jó állapotban volt, alig volt töredezett szál, illetve egész télen nagyon gondosan hidratáltam. Mindig csak a tövét szőkítem.
A sampon, ami elvileg kiszedi a színt.

Első meglepetés az volt, hogy kevés volt a színező, pedig nincs se hosszú, se dús hajam, épp, hogy elég lett. A második meglepi, hogy nem szürkés kék, hanem kék lett, méghozzá foltos (egyenletes felvitel mellett). Ennél sokkal jobban teljesített a Schwarzkopf kékje. A videónál azért tűnik szürkésnek az árnyalat, mert rengeteg hintőport és száraz sampont fújtunk rá. 
Ezen mondjuk tovább libbentem, van ilyen. Első mosásnál megint jött a sokk, a sima sampon felül teljesen eltüntette a színt, vagyis ocsmány ombre lett a hajam, sőt tiszta sprőd és száraz a vége. Szerencsére nem vagyok egy hisztis fajta, úgy voltam vele ez jó hír, hamar kikopik.

(Képen pár réteg hintőpor és száraz sampon után)



A sprayket nem próbáltam de nem is fogom
Azóta 20 mosáson vagyok túl legalább és használtam a speciálisan erre a célra kifejlesztett színkiszedő sampont is. Semmit se ért a hajam közepétől kék a hajam. Tegnap már tarthatatlan volt az állapot, így a szőke festéket előkaptam és festettem. Sajnos a kék maradt változatlanul, ami baromi felháborító, hiszen ez a haj hossz amíg lenő az akár több év (a hajunk 1-2 cm-t nő havonta).
Borzalmas, bortányos ez a színező, senkinek sem ajánlom! Tönkretette a hajam, kiszedhetetlen a szín. Ha van tippetek, vagy jó fodrász javaslatotok Nyíregyházán, akkor ne tartsátok magatokban. :(
A hajszínezéstől ne menjen el a kedvetek, de csak a Schwarzkopfhoz nyúljatok! :)


Ára amúgy bitang magas, 2490 Ft ha jól emlékszem... mindezért ezt a szörnyűséget okozza! Egy jó termékért simán kifizetném amúgy ezt az összeget. 

A legrémesebbnek viszont azt látom, hogy a célközönség a tizenévesek, huszonévesek, akiknek nagy traumát okoz egy elrontott frizura. Én viszonylag már jól viselem ezt 29 évesen, de 19 évesen biztos telesírtam volna a párnám. :(

FEJLEMÉNYEK

Írtam a L'Oreal Professionalnak ez ügyben, akik átirányítottak egy másik oldalukra a panasszal. Oda is írtam segítséget kérni, egy hetet vártam a válaszra. 

Aztán megkeresett a cég PR managere, aki nagyon empatikusan közelítette meg a témát, felajánlotta, hogy utazzak fel pestre, állják az útiköltséget és megpróbál segíteni a fodrászuk. Ezt a gesztust méltányolom, viszont nem akarok több L'Oreal terméket kenni a hajamra, mivel mint láttuk nem reagált jól rá. 

Több fodrász is felkeresett azóta és én is párat és mind egyet értett vele, hogy sötétítéssel lehet elfedni a színt, de nem garantált, hogy nem üt át a kék. Egyenlőre ápolom, próbálom feltuningolni a törött részeket, hajolaj és vitamin kombó. Illetve egy hajápoló kúrára is el fogok járni fodrászatba.