2018. május 10., csütörtök

Környezetbarát és hatékony tisztítószerek

A blogon nem volt túl sokszor még szó tisztítószerekről, háztartásban nélkülözhetetlen eszközökről,  de ezen változtatni szeretnék. Négy éve amikor elndítottam a blogom még csak ismerkedtem a szépségápolással és rajongásig szerettem a sminkeket és a ruhákat, eszem ágában sem volt ezeken túl másról írni. Az utóbbi években sokat alakulta, fejlődtem, de ezt Ti is rendszeresen visszajelzitek és szeretnék minden területén az életnek komolyabb posztokat, videókat is készíteni. Nemrég pedig belebotlottam egy nyíregyházi cégbe, a Cudy Future márkába, akik környezetbarát tisztítószereket készítenek. Megállapodtunk, hogy kipróbálom a termékeiket és beszámolok a tapasztalataimról.


Nagyon sokszor esik szó a blogon és a blogcsoportban is a környezetvédelemről. Nekem is szívügyem ez, turkálóból öltözködök legtöbbször, a megunt dolgaimat elajándékozom, anyaotthonokba szoktam eljuttatni ruhákat, kozmetikumokat, óvodába került minden gyerekkori játékom. Szelektíven gyűjtöm a szemetet és mindenhová szinte gyalog járok, minimális az ökolábnyomom.

 A gyógyszertári suliban rengeteget beszélgettem gyógyszerészekkel, szakemberekkel, hogy mennyi kemikáliát juttatunk az ivóvizünkbe a lefolyón keresztül, ez eléggé aggasztó, hiszen ezt tisztítják és ismét ezt fogyasztjuk, tökéletesen pedig nem lehet eltávolítani belőle mindent.

Nagyjából egy éve már figyelem öblítőknél és mosószereknél, hogy természetbarát legyen, de ahogy észrevettem nem mindegy  a márka, a gyártási folyamat és persze a szaktudás se ebben az esetben. Lelövöm előre a poént, nagyon tetszenek ezek a termékek, sőt nem egy a kedvencem lett, így egyértelmű, hogy ezeket fogom vásárolni.



Amit a márka ígér:

A Wash Taps ECO Hypollaergen mosógél Teafa-Aloe foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj), hypoallergen mosószer színes ruhákhoz teafa olajjal és aloeval. Wash Taps ECO Hypollaergen mosógél Teafa-Aloe ötvözi a kíméletes mosóerőt az aloe vera és a teafaolaj természetes baktérium és gombaölő hatásával.

Teszt

Mosószert tekintetében nem vagyok válogatós, mindegynek tartom, hogy por, folyékony, vagy kapszula, lényeg hogy ne irritálja a bőröm és lehetőleg a szálak közül is kijöjjön, na meg az alap mindennapi szennyeződéseket szedje ki. Ezt teljesítette ez a termék, így abszolút elégedett vagyok vele. A csomagolása jó, bár egy szebb címke még vonzóbbá tenné szerintem. 







Soft Breeze Öblítők


Én abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy nem mindegy, hogy milyen öblítőt, mosószert választok. Egyrészt ekcémásodik a bőröm sok terméktől, másrészt a mosógép öblítő adagolója is könnyen eldugul pár nagy, neves márka termékétől és utálom azt takarítgatni két mosásonként.
Az illatos ruháról viszont nem szívesen mondok le, nagyon szeretem, ha öblítő illatúan tudom kivenni a dolgaimat a szekrényből.



Amit a  márka ígér:

A szárítógép használat után is hosszan tartó puha és illatos ruhákat szeretne?
Próbálja ki a New Generation öblítőinket, amelyek 3 csodálatos illatban kaphatóak:
Citrus&Rose
Sweet Dream
Elegant

A Soft Breeze öblítők Hypoallergén, foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj). Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat tartalmaz

Mély vízbe dobtam ezeket a termékeket, hiszen akkor kerültek hozzám, amikor évszakváltás volt, a téli ruhákat is átmosom ilyenkor és tisztán, illatosan teszem el és az tavaszi nyári ruhák is bekerülnek a mosógépbe egy könnyű frissítő mosásra 20 percre.
Nagyon illatosan vettem ki a dobból a ruhákat és száradás után is jól érezhető volt még az elegáns, parfümös aroma.
Nem irritálta a bőrömet se, sőt ez a váltás teljesen visszaszorította az ekcémát és le tudtam állni az időnként tűzoltásként bevetett szteroidos krémmel is.

Egy bajom van vele, a nagyon puha műanyag flakon. Amikor kinyitottam kilöttyent belőle és az öntögetést is nehezíti ez. A címkék viszont nagyon tetszenek, igazán csajosak.


Amit a márka ígér:

A WC olaj premium egy természetes, foszfát-, klór- és parabénmentes, pálmaolaj mentes, vegán, biológiailag jól lebomló természetes összetevőkből készült wc higiéniai készítmény. Egyszerű, gyors és higiénikus használatával a wc csészéket, piszoárokat tisztíthatjuk és hosszan tisztán tarthatjuk, hiszen speciális összetevőinek köszönhetően a kezelt felületen vékony filmréteget képez, így megakadályozza az újabb szennyeződések és vízkő lerakódását. Egy-egy használat (kb. 2-5 spricc) akár 48 órás védelmet és friss illatot biztosít, így használata gazdaságosabb bármely más ismert megoldásnál.

Teszt
  
Furán fog hangozni, de rajongok ezért a termékért. Hazudnék ha azt állítanám, hogy szeretek WC-t pucolni, de a legjobban az irritál a háztartásban, ha ez a kis helyiség nem ragyog a tisztaságtól, így elég sűrűn sikálom a "trónt". Szkeptikusan kezdtem el tesztelni, de most már biztos vagyok benne, hogy ebből elég sokat fogok vásárolni, mert működik. Sokkal ritkábban érzem szükségét a subickolásnak, mert kevésbé vízkövesedik a WC kagyló és ami a leghihetetlenebb, hogy illatos is két napig. Az illata pedig nem a szokványos WC illatok, hanem kellemes virágos lakásillatosítóval felérő parfüm felhő. Nem egy barátnőm járt nálunk és mindegyik rákérdezett milyen illatosítót használunk. Ha pedig belegondolok mennyivel kevesebb egyéb vegyszert öntök a WC-be akkor még inkább megéri, mind gazdaságilag, mind természetbarát szempontból.

Legközelebb a sárgadinnyés lesz porondon, mert élek halok azért az illatért. :)



Amit a márka ígér:

Makacs foltok eltávolítására alkalmas készítmény.
Foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj), így a
foltok eltávolítása mellett óvhatjuk gyermekünket is
minden allergén és káros vegyi anyagtól.
Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat tartalmaz. 

Teszt

Van egy nagy márka, aminek a folttisztítóját vettük mindig. Anyukám nem szeret újítani, ami beválik annál marad tisztítószer vonalon, na jó egyéb más vonalon is hűséges. Én viszont imádok kísérletezni és volt is min, mert rendre összekenem a világos ruháim, most épp a fehér farmerszoknyámon volt egy irdatlan ronda alapozó folt. Mivel ez egy sprays változat így még praktikusabb volt ezt használni. A ragaszkodó Catrice alapozót pedig pár óra alatt eltüntette  az anyagból, így nem kellett azon tovább törnöm a fejem milyen mintát hímezzek rá. Működik, környezetbarát és szép praktikus a csomagolása. Mi kéne még? 




Amit a márka ígér: 


A Soft Power ECO Hypoallergen mosogatószert folyóvizes mosogatáshoz javasoljuk 5-szörösére hígítani, így gazdaságosan adagolható. A Soft Power mosogatószer bőrvédő szőlőmagolaj komponenseket tartalmaz, ezáltal védi kezeit a kiszáradástól. A szőlőmagolaj kivonatnak köszönhetően ápolja, regenerálja a bőrt. A termék vízlágyítót tartalmaz, így magas összkeménységű és vastartalmú vízben is hatékonyan használható. Kapható 1 és 5 literes kiszerelésben.

Teszt

A kedvencünk pedig ez a mosogatószer lett, ami hatékonyabb, mint bármelyik eddig. Imádok jénaiba sütni, de kimosni egy kínszenvedés, hiszen több helyen is ráég a kaja. Ezzel beáztatás nélkül is jobban boldogultam. 
Mondok azért negatívumot is, mert ennél van, a csomagolás nem jön be, túl puha a műanyag (bár lehet ez könnyebben bomlik le a természetben), így sokkal többet adagolok ki mint kéne, az adagolón is elég nagy a lyuk. Ezt kicserélném a helyükbe és egy designosabb cimkét is el tudnék képzelni. :) Kellemesenarancsos az illata és képzeljétek van forralt boros is... mennyire király ötlet. :)








Mosogatószivacs 



A mosogatószivacs organikus, természetes kókuszrostból készített dörzsi felülettel. Ugyanolyan jó, mint a színes szivacsok.









Összességében szuper termékeket ismertem meg, amiknél maximum a csomagolásban akadnak hibák. Minőségben hozzák a környezetre káros és megterhelő társaik színvonalát, sőt nem egy dologban túlszárnyalják. A mosogatószert és a WC olajat minden esetben újra fogom venni és az öblítő koncentrátumokat is ki szeretném majd próbálni. Az én lelkemnek jót tesz, hogy legalább ennyit teszek még a környezetemért és ehhez semmilyen áldozatot nem kell hoznom.





A termékek vegánok, állatkísérlet mentesek és pálmaolaj mentesek.

weboldal: http://cudyfuture.hu/
(Szponzorált tartalom őszinte véleménnyel.)