2014. augusztus 13., szerda

Legcukibb szemhéjtus, de vajon jó is?

Egyik népszerű bloggernél láttam még akkor ezt a tust, amikor a blogolás ötlete meg se született még, ő azt mondta, hogy szuper sminktermék. Egy  hónapja belebotlottam ebayen, ahonnan beszerezte a fent említett bloggerina is, azonnal kattintottam és beszereztem 700 Forintért persze plusz postaköltség nélkül.



Több, mint 3 hetet kellett várnom rá, ami átlagos időnek számít az ebay világában, rendesen becsomagolva kaptam kézhez. Első ránézésre élőben még inkább elcsavarta a fejem, így azonnal húztam a csíkot a kézfejemre. Vártam pár másodpercet és elkezdtem dörgölni, hogy mit bír. Elsőre nagyon meggyőzőnek tűnt, hiszen alig tudtam lesikálni.



Másnap már élesbe a szememen is teszteltem. Könnyű vele vonalat húzni, mivel kemény az aplikátora, amit én leginkább preferálok, ezért könnyedén tudtam kezelni. 
Egyenletesen adagolja a festéket és nem csomósodik, nem túl folyékony és nem hagy ki foltot. A szaga viszont elég elrettentő, de mivel első MAC spirálom is büdös volt, nem féltem, hogy rossz lenne, főleg azért nem mert a szem azonnal jelez, ha káros anyag kerül a közelébe, könnyezés, csípő érzés, ilyet ennél nem tapasztaltam a használatok során. 



És mit is bír, hát egy napot igazítás nélkül semmiképp nem vészel át sajnos. Tudnotok kell rólam, hogy a kedvec és elengedhetetlen sminktermékem a szemhéjtus és még a MAC se ment át nálam a vizsgán, mivel nagyok az elvárásaim. Nem kenődhet, vízállónak kell lennie, de legalább egy napot ki kell bírnia, nem foltosan kophat, nem pereghet le és nem csomósodhat. Nos itt csak a foltos kopás áll fent, de nekem a fent felsoroltakból bármely megjelenik, akkor a tust használhatatlanak minősítem.



Mivel viszont átlagosan hasonlítom össze az eddig használt tusokkal, nos azok közt elég jól teljesít, így kevésbé szemhéjtus fanatikusoknak ajánlom, mert hiper olcsó, szuper cuki és elég jó is.  Pontokban kifejezve: 5/4 a foltos kopás miatt, de napi egy utána igazítással működőképes. 




Ebben az esetben viszonylag egyensúlyban van a külcsín és a belbecs. :)