Tagadhatatlan jele a tavasznak, a számtalan vízhólyag a lábamon, hiszen minden nap más cipőben kínzom, az igen érzékeny lábfejem. De még ennek is tudok örülni, hiszen minden üde és boldogabb, egyre több szín jön szembe az utcán, mivel az emberek is a lüktető, üde színű ruhákat öltik magukra. A madarak megállás nélkül csicseregnek, nász táncukat járják és az egész természet egy türelmetlen pezsgő közeggé válik.
Múlt héten már a napágy is előkerülhetett, hiszen kellemes napsütéses idő volt. Meg is ragadtuk az alkalmat és lazítottunk, valamint fólia sátrat építettünk szerelmemmel (bár inkább csak ő építette, de azért segítettem).
Munkamegosztás
Mivel nem volt nagy kedvünk főzőcskézni sem, ezért egy szép emlékeket idéző nachost készítettem. Kis csirkemell felkockázva, jó sok füstölt és natúr sajt és persze a nachos. Ezt jól összesütöttem és a bolti mártogatós szószokkal fogyasztottuk el. Tökéletes nap volt, hiszen a pihenés mellett produktívan töltöttük el a vasárnapunkat és élveztük az együtt dolgozás örömét.
Eldöntöttem, hogy mindig lesz a szobámban friss virág, amikor csak tehetem. Régebben nagyon vágott virág ellenes voltam, viszont rájöttem, hogy ez csak hülye beidegződés (nem lehetek ennyire természetvédő). Egy szobát a virág és a növények tesznek barátságossá, vidámmá. Lélekemelő rájuk nézni, és a pompás színeikben gyönyörködni, a szobám is tavaszi így, öröm haza jönni. Az ibolya a kedvencem és nagy örömömre nagymamám kertje lila fehér foltokkal van most tele, így szedtem egy kisebb csokorra itthonra is.
Következő hét hsonló izgalmakat ígért és az időjárás jelentők is csak jó hírekkel szolgáltak. Egyik hétköznap a barátomat elkísértem a kertészetbe, ahol a gyümölcsfáit beszerezte. Régen jártam kertészetben és akkoriban nem is igazán hatott meg, most viszont raklap számra tudtam volna válogatni a növények közül. Leginkább a sziklakert építés vonz, ha egyszer lesz kertem mindenképp készítek egy ilyen gyík napoztatót. :)
![]() |
Gyümölcsös telepítés |
A Nemzeti Ünnepünket nagymamámnál töltöttük, ahol természetesen többször kaja kómába estünk. Jókat beszélgettünk és nevetgéltük. Jó volt ott lenni kicsit kikapcsolódni és mákos sütivel eltelni miközben sült a sörkifli.
Napközben elmentünk két használt bútorboltba, leginkább ilyen lomos dolog, amiket imádok, hihetetlen kincsekre bukkan az ember. Két hónapja nagy vágyam egy fiókos sminktartó, na itt rábukkantam egyre. Egy fiókja hiányzik, de ezt az öcsém könnyedén pótolja majd, és csupán 500 Forintba kerül. Kis festékkel új életet lehelek bele, erről biztosan olvashattok még.
![]() |
Leendő sminktartóm, még új élete előtt |
Este hazaérve még volt időnk egy kis bolondozásra egy tündérmesébe éltük bele magunkat. Imádom, amikor rá tudom venni Botondot, hogy játszon velem együtt és pár percre önfeledten nevetünk elfeledkezve a kisebb nagyobb nehézségekről, amit az élet hoz elénk.
![]() |
Békakirályfi |