2014. december 5., péntek

Mikulás OUTFIT

Pár nappal ezelőtt megtaláltam a megfelelő Mikulás napi öltözéket és természetesen nem hagyhattam ki, hogy ebben várjam a Télapót.


Az outfitjeim legtöbbje egyfajta bohém játékosságot mutat, de nem vetem meg a konkrét infantilizmust sem. Könnyedén átvedlek kislányba bármikor és persze ez vizuálisan is megmutatkozik például abban, hogy beöltözöm Télanyónak. :)



















Akit az istenek szeretnek, azt meghagyják örökre gyereknek. Ez a mondás rám tökéletesen igaz, mert egy részem sajnos, vagy szerencsére nem nőtt fel. Idén nagymamámat ezzel az öltözékkel leptem meg, amikor beállítottunk hozzá. Jót nevetett rajta, így már megalapozott volt a jókedv az ebédhez és napunkhoz. :)




A szett alapja egy rövidnadrágos kezeslábas, amit egy kilós Hádában leletem (Nyíregyházán) és pár száz forintba került. /De nem mutatom meg, hogy milyen a szoknya alatti rövidnadrág része azért se! :) /Kicsit nagy ugyan, de a kedvenc H&M szoknyámmal együtt egy viszonylag hordható szettet alkot, amit szerintem még meg tud emészteni az átlag társadalom december ötödikén.

A Mikulás sapka szintén a Háda karácsonyi kiegészítős tárolójából került ki. :)

Mivel fázni nem szeretek, így fekete vastag harisnyával vettem fel és a még nőiesebb hatás kedvéért egy magassarkú bokacsizmát társítottam az egészhez. 



Smink:


Alapozó: Vichy
Púder: Catrice All Matt Plus
Kontúrpaletta: Urban Decay
Szemöldök: L'Oreal szemöldök formázó spirál
Szemhéjtus: MAC
Szemhéjpúder: Catrice
Szempillaspirál: Lancome Grandiose
Rúzs: Rimmel


 Szett: 

Felső (kezeslábas): Háda
Szoknya: H&M
Harisnya: New Yorker
Cipő: Deichmann
Mikulás sapka: Háda


Mit szóltok a szetthez? És mit hozott Nektek a Mikulás?

És még Botond is felvette a Miku sapkát :)