Vannak fürdős és zuhanyzós alkatok. Én a kádban tudok igazán megtisztulni, szeretek végigfeküdni a forró vízben és pár percig kikapcsolni. A zuhanyzást mindig utáltam, valahogy nem éreztem elég tisztának magam tőle, nem adott élményt, csak rohanós reggeleken vetettem be. Most sem a nagy kedvencem ez a tisztálkodási mód, így feltehetitek a kérdést, hogy miért is írok akkor zuhanytablettákról? Nos szeretem tesztelni a különleges dolgokat, szeretem időről időre megnézni, hogy az addig kevésbé kedvelt étel, vagy elfoglaltság hogyan "ízlik", változott e az ízlésem. Jelentem egy kis pezsgő tablettával mégiscsak szeretek zuhanyozni, így már nem is rossz ez a dolog.
Amikor hozzám került az osztrák márka a Waltz 7 hármas kis csomagja, akkor már volt egy tabletta itthon, hiszen az egyik beautyboxban volt egy ilyen. Botond azt addigra már kipróbálta, sőt a teszt végére még egyet, így mindkettőnk véleményét tartalmazni fogja a teszt. Sőt talán azért is érdekes az ő véleménye, mert ő a zuhanyzást preferálja, kétszer láttam eddig fürödni a négy év alatt.
Amit a márka ígér:
A SHOWER SPA saját wellnessrészleget varázsol az Ön fürdőszobájából, a zuhanyzást pedig spa-élménnyé teszi. Élénkítse testét és szellemét a WALTZ7 zuhanytabletták által nyújtotta egyedülálló illatélménnyel. Egy-egy adag tökéletesen elegendő a zuhanyzás időtartamára. Könnyen kezelhető és azonnal felhasználható.
Akár otthonában, akár épp úton van, a zuhanytablettákat bármely zuhanyzóban azonnal felhasználhatja - használati utasítások nélkül.
TESZT
Három tabletta található a hosszúkás, elegáns dobozban. A tabletták légmentesen, sőt vízálló papírban kaptak helyet, amik könnyen feltéphetők, így nem kell szenvedni az ollóval. Egy energetizáló mentás, egy relaxáló levendulás és egy inspiráló citrusos kocka, amit teszteltünk. Botond a mentásat és a citrusosat, én a levendulásat és a mentásat próbáltam ki.
Úgy kell használni, hogy a kádba dobjuk, vigyázzunk azért, hogy ne szaladjon le a lefolyón és a víz hatására elkezd feloldódni, pezsegni. Eszméletlen intenzív illat aromákat bocsát ki, ami még órákkal később is betölti a fél lakást.
Botond figyelmeztetett, hogy egy tabletta 2-3 alkalomra is elég, így törjem darabokra és inkább apránként adagoljam.
A mentás mindkettőnknek nagy szerelem lett, szerintem megfázós időszakban is kitűnő orr kidugító varázsszer, valamint álmos reggeleken ütősebb, mint egy fekete. A citrusos sajnos Botondnak nagyon nem jött be, azt mondta hogy mivel hasonló illat együttessel illatosítanak férfi wc-ket így nem tudta élvezni ezt (beleszagoltam a levegőbe, nem tudom miről beszélt, no de lány vagyok). A levendulás eszméletlenül tetszett kellemes ér tényleg esti lefekvéshez hangoló volt. Két alkalomra mindenképp elég, de ha gyors zuhanyzó vagy, mint én akkor akár négy darabra is törheted a kapszulákat.
Engem a wellness szállodák aromaterápiás termeire emlékeztetett az élmény és kifejezetten rajongok az ilyen helyekért, így megkedveltem ezekkel a termékekkel a zuhanyzást. Ezek nélkül továbbra is a kádba csücsülést fogom választani, de ha lesz itthon ilyen akkor lelkesen vállalom majd a vízesést. :)
Ti próbáltátok már? Mit szóltok?