A NYX Face Awards versenyre jelentkeztem. Arra gondoltam, hogy mesélek kicsit a motivációmról, illetve egy pár olyan kérdésre válaszolok, amik felmerülhetnek bennetek. MEgmutatom a képeket is, amit a videó készültekor lőttünk, tehát ez egy rendhagyó outfit posztként is értelmezhető. A jelentkezést követően 20 videó kerül kiválasztásra. Hatalmas álmom válna valóra, ha bekerülhetnék a versenybe és kipróbálhatnám magam a következő fordulóban, amiben már meghatározott tematikában kell sminket készítenünk.
MIÉRT JELENTKEZTEM?
MIÉRT MARIE ANTOINETTET VÁLASZTOTTAM?
Marie Antoinette igazi divat diktátor, divat mániás volt, aki nem kevés pénzt tékozolt el ruhákra és szépítő szerekre. Valahogy tanulságként sem utolsó a története szerintem, engem mindig arra figyelmeztet, hogy ne merüljek túlzottan bele a szépség illúziójába és ne hajszoljam azt minden áron. Ez az életemben is megjelenik, hiszen bloggerként szeretem a kozmetikumokat, az újdonságokat és persze a ruhákat, de megfontoltan vásárolok, tudatos vagyok.
Marie nem ért szép véget sajnos, de hamvaiból feltámadt főnixként valahogy számomra a mai bloggereket figyelmeztetheti, hogy sosem essenek túlzásba. Megmutatja, hogy nem a külső a lényeg.
Nem utolsó sorban pedig szeretem magam elcsúfítani is, szerintem sminkelésben ez a nagyobb kihívás. Ennél a sminknél több technikát is meg tudtam mutatni, gondolok itt a műseb készítésre, véraláfutásokra, a vágott sebre és magára a sminkre.
MIÉRT DÖNTÖTTEM A STÚDIÓ FELVÉTELNÉL?
A videóimból látjátok elég korlátozott lehetőség van arra, hogy felvegyek videót a lakásban. A másik ok az volt, hogy nagyon szerettem volna kipróbálni milyen rögzíteni úgy egy felvételt, hogy van tér a fényeket kirakni magam elé, van idő (és nincs zaj) előkészülni.
Harmadik ok a komfort zónából kiszakadás volt, ezt több módon is megléptem, hiszen sosem narráltam ezelőtt, sosem került zene a videóim alá és bevallom ritka, hogy indexképet használok.
Egyre több helyen látunk profi tartalmat YouTubon is és érdekelt, ha javulnának a körülmények, akkor profibban tudnék-e videózni. Illetve ez sarkallt arra is, hogy okkal aprólékosabban vegyem fel a részleteket.
Volt egy kis segítségem Győző Éva és Fekete Orsolya személyében, így a fókusz állítgatással nem gyűlt meg a bajom, illetve az utómunkában is sokat segítettek, rengeteg tanáccsal láttak el.
Profi fotós nem állt rendelkezésre (nem is akartam ilyen irányba eltolni a dolgot), így mondhatni a stúdió háttér és a stúdió lámpákon kívül lelkes amatőrökkel hoztuk össze a forgatást. Ezúton is köszönöm Nekik! :)

Sajnos a feltöltésnél a YouTube a zenei aláfestést felerősítette, ezen már nem tudok korrigálni, a technika ördöge bekavart szokásához híven. Remélem ez nem von le sokat a videó minőségéből, a következő fordulónál ezt figyelembe veszem a hangok ráhelyezésénél.
Többet nem szeretnék mesélni a videóról, de ha tovább jutok, akkor mindenképp elmesélünk pár vicces részletet a felvételről Nektek a lányokkal.
Kérlek Szépen Titeket, hogy szavazzatok rám, nagyon hálás vagyok minden kattintásért, amivel segítettek Nekem közelebb kerülni a célomhoz és valami új élményt KIALAKÍTANI!
Stúdió: Flower Factory Közreműködők: Győző Éva Illustration és Fekete Orsolya
Fotók: Győző Éva Camera: Nikon 3300 ♥ Facebook Hivatalos Oldal: https://www.facebook.com/kialakito/ ♥ Instagram: https://www.instagram.com/kialakito/
