Szemem kiemelése a napi rutinom, hiszen ahogy szokták mondani oda vond a figyelmet, ami a legszebb az arcodon és bizony az ajkaim nem a legtökéletesebbek, így marad a szemem. :)
A szatén, selyem fényű szemhéjpúderekkel csodás nappali és még csodásabb esti sminkeket lehet alkotni, így izgatottan próbáltam ki a Pupa Soft & Wild kollekció szemfestékeit.
003 Chic Gold
Még mindig állítom, hogy a legszebb kivitelezésű papírdoboz, amihez valaha szerencsém volt, cukiság és dögösség mérő is kiakadt tőle és képtelen vagyok megválni tőlük, pedig nem szoktam őrizgetni a dobozokat.
A tégely műanyag, kicsit nekem gyengének tűnt, de többszöri nyitogatás után meg kellett állapítanom, hogy igazán minőségi és nyugodtan hajigálhatom a táskámba (bár nincs szívem).
005-Glam Pink
Ez egy igazi Barbie baba szemfesték, gyerekkoromba megőrültem volna érte, de most is igencsak dobogtatja a szívem. Belső szemzúgtól, külső V-ig mindenhol tudjuk viselni, így nagyon kihasználható (lentebb egy képen külső V-ben alkalmaztam). Eszméletlen pigmentált, épp belenyúlok és csodásan felveszi a színt az ecset. Remekül mutat nedvesen felvíve is, úgy még metálosabb a hatás. A fény pedig úgy játszik vele, mint macska az egérrel. :)
Pezsgős rózsa |
001 Golden Mauve
Szintén metálos árnyalat, fényes, de annyira különleges, hogy képtelen voltam betelni vele. Először is eszméletlen pigmentált, ebből adódóan érdemes nagyon óvatosnak lenni a kezdő sminkelőknek, mert könnyű túlzásba esni.
Ami a legcsodásabb, hogy mini színjátszó glitterek vannak benne, annyira picik, hogy nagyon ízléses a játékuk, mintha csillagokkal vonnánk be a szemhéjunk.
003 és 001 |
Pontok: 5/5
Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, szuper befektetés egy két olyan árnyalat, amit előszeretettel használunk. Ugyan az ára kicsit nagyobb a drogériás mono szemfestékekhez viszonyítva, de a tudása is magasabb. Eddigi tesztjeim alapján a Pupa olasz márka árfekvéséhez képest a legszínvonalasabb sminkmárkák szintjén mozog, vagyis ár/érték arányban lenyűgözően jó. :) Ezek után már nagyon várom a következő kiadást. :)
Mit szóltok? Hogy tetszenek ezek a színek? Beneveztek ebből a csodálatos limitált kiadásból valamire?