Szeretem a bohém cikkeket, főleg azokat, amik megírása és kitalálása szórakoztat. Arra gondoltam, hogy milyen is lenne, ha minket nőket, lányokat a barátunk, szerelmünk, férjünk (kinek mi van) öltöztetne fel.
A férfiak hajlamosak sokat bántani minket azzal, hogy sokáig készülünk, sok a ruhánk stb., így úgy vélem ez egy érdekes feladat a férfiaknak, mibe is bújtatnák a szeretett nőt. Sok tanulságot levontam a nagy nevetések közepette, hogy miben is lát szívesen engem az én drága barátom. Egy óra alatt öt szettet válogatott össze, ezeket mutatom be és értékelem női és divatmániás szemmel.
1. szett: Tavaszi virágok mindenhol
Ezt az összeállítást magam is kedvelem, a szoknya az egyik nagy kedvencem és tudtam, hogy Botond is szereti rajtam. A felső egy pasztell rózsaszín darab, ami sajnos nem jön át a képeken (mellesleg ezeket is drágám készítette, mármint a fotókat), de tökéletes párosítás, hiszen a szoknya virágmintájában is a pasztell árnyalatok köszönnek vissza. A cipő egy barna saru, ami arany szegecses, én ehhez inkább egy magassarkút vennék fel, de így a képeket nézve eddig teljesen jónak ítélem meg az outfittet. A nyaklánc egy pillangós, virágos, pasztell rózsaszín és ezüst darab, ami szintén illik a ruhához. Karkötőnek egy fehér, elegáns, gyöngyöset választott nekem Botond, amivel szintén elégedett vagyok (nagyon jó). Az Edox órám szintén beleillik a képbe, egyetlen apróság csak, hogy ő arany, míg a nyaklánc ezüst, de hát egy férfitől ez eddig hatalmas dolog, nem leszek szőrszálhasogató.
A táska (NEEE) virágminta, virágmintával, színek harmóniátlansága együtt, nekem nem tetszik. Ha a minták halmozását veszem figyelembe, akkor is kiver a víz, mivel két ennyire különböző és hangsúlyos virágos dolog együtt elég bazári. Ha a táskát lecserélném viszont nyugodt szívvel lépnék az utcára, így nő szemmel elég jól teljesít ez a szett. Pontokban kifejezve 5/4.
Ennél az outfitnél már körvonalazódni látszott, hogy Botond rajong a szoknyákért rajtam és a kislányos báj jön be neki leginkább. Kérésére kevés sminket használtam, bár ezt eddig is tudtam, hogy furcsa perverziója, hogy szebb vagyok smink nélkül. A fehér topp szerepelt már outfitben, nagy kedvencsem, így örültem, hogy neki is tetszik ez a darab. A szoknya a fentihez hasonló A vonalú és virágmintás. A fehér csipke a virágokkal nagyon bájossá teszi, a csavar a hasvillantás, alapvetően eddig jeles, amit választott nekem. A saru, egy strasszos arany darab, ami szintén jól illik az egész ruha hangulatához.
A fehér táska viszont nem igazán tetszik (régi baki a vásárlásaimban), de be kell látnom, hogy színben és méretben tökéletesen illik ehhez az cucchoz és mivel nem volt más hasonló méretű táskám, így a lehető legjobban választott. A Michael Kors órámat adta rám, amit még tőle kaptam, szerintem remek ez a hangsúlyos ketyegő, mint ékszer. Ebben a ruhában bátran nekivágnék a városnak és egy jót vásárolnék a meleg nyári napokon. 5/5 pont Botondnak.
3. szett: Masnis kislány
4. szett: Egyetemre menős outfit
A madarak fehér színe a táskában visszaköszön és az ékszer a cipő, ami 3 fém árnyalatban játszik. Alapvetően ezt egy magas sarkúval, vagy balerina cipővel viselném, a szandál nekem kicsit furcsa, de be kell látnom ez is egy jó kis összeállítás lett. 5/5 pont, mert ez egy elég jó összeállítás, csak a magas sarok hiányzott.
5. szett: Vagány lány
Ez a szett is igen közel áll hozzám, nagyon szeretem a kockás Tommy Hilfiger ingemet, amit Dániában vettünk. A Converse fehér rövid szárú tornacipőm is a szívem csücske és remek párosítás. A farmer szoknya is jó lenne, de a csillogó strasszok szerintem kicsit ütik a kockás vagányságát. A szegecses karkötő és a Fred Perry táska szintén tökéletes a szetthez. A cipő fehér színe visszaköszön az ingbe és a táskában is, remek összhang. Szerintem ez lett a legjobban összeválogatott öltözék, amit Botond alkotott. Így nyilván 5/5 pont, azaz maximális.
Lányok azt viszont elmondhatom, hogy jobban kedvelnek minket a férfiak visszafogott öltözetben, mint dögös bombázóként, hiszen melyik pasi akarná, hogy a barátnője után más kanok nyála is csöpögjön.
Amit Botond levont ebből az egészből az az volt, hogy kevés a basic darab (meglepődtem h ismeri ezt a kifejezést, azt hiszem sokat hallhatta szegény tőlem) a szekrényemben. AHA szóval ezeknek a megvételébe nem fog belekötni. Ugye, hogy kevés a ruha mindig lányok és hiányzik egy két dolog állandóan?
Végezetül köszönöm Botondnak a közreműködést, meg hogy elviseli a hóbortjaimat és szeret.
Hasonló bejegyzések:
Nagymamám ruháiban
Anyukám a stylistom
Remélem tetszett a bejegyzés, ha igen, osszátok meg és lájkoljátok, vagy hagyjatok itt nyomot komment formájában.