2014. február 22., szombat

Nyár idéző, avagy süssünk lángost

Ebben az esős időben elkel nekünk a nyár megidézése, ha máshogy nem ízekben. Ezt a gyorsan elkészíthető ételt, nem csak a strandokon ehetjük, hanem otthon is bármikor. Remek lehet egy egy vendégváró eseményen is, hiszen nincs olyan ember, aki nem szeretné. 


Hozzávalók:

- kicsit több, mint fél kiló liszt (1 liter) én mérőpohárban szoktam mérni, így egyszerűbb
-tasak élesztő (rendes élesztő fele)
-1 evőkanál cukor
-kiskanál só
-1 evőkanál olaj

Az élesztőt egy bögrében felfuttatjuk a cukorral és kis meleg vízzel. A lisztet kimérjük (1 liter), majd hozzáadjuk a a felfutott élesztőt, sót, olajat. Jól megdagasztjuk amíg sima tésztát nem kapunk. Én onnan szoktam tudni, hogy jó, hogy a dagasztás során puffogó hangot ad ki a tészta. A tészta aljára és tetejére kis lisztet hintek.
Fél órát hagyom kelni, meleg helyen konyharuhával letakarva. Ez fontos, mivel kifázhat a tészta, ha huzatos helyen van. Onnan tudhatjuk, hogy megkelt, hogy nagyjából a duplájára dagadt a tészta és a teje kicsit megrepedezett. Ezután kis gömbökre szedem és a  konyha ruhát ráterítem, így még kel egy picit. A gömböket kézzel, húzogatva nyújtom kerekre és kisütöm őket bő, forró olajban.


Jó sütögetést nektek!