Reggel miközben szellőztettem, ami télen nagy ellenségem, ugyanis fázós vagyok, kortyolgattam a virágmintás ágyamban a fehéjjas kávémat. Valami leírhatatlan hangulat fogott el, egyszerre voltam nyugodt és felpezsdült. Azt hiszem ez maga a tavasz, amikor minden nyüzsgő, de egyfajta harmóniát alkot a világ. Hallgattam a madarak csivitelését, amire eddig nem figyeltem fel, lehet csak tegnap értem meg a befogadásukra. Minden évben ez a pillanat az amikor megérintődök, friss tavasz illat és csiripelés és rádöbbenek milyen boldog is az élet.
Ilyenkor a mosás is örömet okoz, más jelentősége lesz az öblítő illatnak, az erkélyre teregetésnek és a házimunkáknak. A boldogság szerintem azok a pillanatok, amikor figyelni tudunk ezekre az apró részletekre és még a nemszeretem dolgokban is tudunk pozitív dolgokat érzékelni. Amikor felteszik azt a kérdést, hogy mikor voltál boldog? Általában jelentéktelen dolgok ugranak be, például mentem az Egyetem sugárúton sütött a nap és fehér cipő volt rajtam, az emberek mosolyogtak és alig vártam, hogy beérjek az egyetemre. Vagy nyáron mezítláb sétáltam a puha fűben és virágot szedtem. Amikor gyerek koromban a Télapó minden ablakba hozott ajándékot, és azt éreztem, hogy én egy nagyon jó kislány vagyok. Nem ezek a momentumok okozzák a boldogságunkat, de ilyenkor döbbenünk rá, hogy most minden egységes. Ekkor vagyunk képesek figyelni a környezetünkre és mindenhez pozitívan hozzáállni. Ezek a keretív és toleráns időink, amikor semmi nem ronthatja el a jókedvünket és mindenkit fel tudunk tölteni az energiáinkkal.
A tegnap nekem egy ilyen harmónia nap volt.
Kedvet kaptam tavaszivá varázsolni a szobámat, és a körmöm is egy szép pasztel árnyalatra festeni ezzel is lenyomatát hagyni a hangulatnak, megőrizni, hogy el ne illanjon. Egy gyertyafényes fürdő és egy csokis arcpakolás után, gondosan kisminkeltem magam, rajzoltam magamnak egy üde tavaszi arcot ráérősen. Azután jött a vidám stílusú ruha, amit magamra öltöttem csíkos és bordó, valamint a francia sapka. Pretty Girl, ahogy az angol mondaná.
Miközben anya főzte a krumplifőzeléket, ami itthon az ünnepi menünek számított gyerekkorom óta, mivel imádom, éreztem a családi tűzhely melegét, a szeretetet és a gondoskodás. Ebéd után elmentünk az öcsémmel és a barátommal az egyik áruházban. Nem kellett semmi nagy kabát, csupán egy bőrdzsekit öltöttem magamra. Olyan felemelő érzés volt, hogy végre nem korlátoz a rengeted nehéz ruha, nem temet maga alá a súlyuk. A séta az illatokkal fényekkel és azzal a hangulattal, hogy minden kerek és egész, valami teljesen más atmoszférát varázsolt körém. Mintha egy idilli buborék venne körül. A műszaki boltba elkapott a tervezgetés és az álmodozás, fejben kiválasztottam mindent gondosan, amit majdani otthonomba szeretnék. Szeretek ilyen ábrándokat szőni, még ha messze is van a megvalósítás, hiszen aki nem mer álmodni annak élete sincs igazán. 
A kertészeti részt valami leírhatatlan virágillat lengte be, Istenem el is felejtettem a természetet. Tudni kell rólam, hogy minden növényt rövid idő alatt megölök, de ettől függetlenül imádom őket. A leghosszabban nálam két bonsai élt meg, nagyjából két évig, aztán valami fura betegség elvitte őket, sajnos. Akkor úgy döntöttem a virágok érdekében lemondok a gondozásukról. Ám ahogy megláttam a jácint kupacot azonnal vágyakozni kezdtem. Botond vett is nekem egyet, ami valami leírhatatlan örömet okozott. Sok mindent kaptam már tőle, ami hasznosabb, drágább és különlegesebb volt, mégis ez a kis virág annyira megérintette a lelkemet, hogy szinte lebegtem a föld felett tíz centire a boldogságtól.
Hazafelé a házak melletti kis parkos részeken virágzott a hóvirág, így hivatalosan is megérkezett az új évszak, így február idusán. Délután-este is valami fantasztikusan idillien telt, szókirakózással és Nagy Gatsby nézéssel az ágyamban. Miközben Botond szundikált, én pólót festettem egy nagy bögre menta tea társaságában és végiggondoltam a nap eseményeit. Nem tudom miért volt annyira különleges, mégis szinte biztos vagyok benne, hogy évek múlva, ha valaki megkérdezi mikor voltál a legboldogabb, akkor ez a 24 óra is az eszembe fog jutni.
Egy dal járt a fejemben egész nap, amit milliószor meghallgattam már és még egyszer most. Anna and the Barbies- Márti dala volt ez a szám, ami szerintem tökéletesen ide vág. "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni, majd az unokáknak, mikor körbe állnak..." Gyakorlatilag észre kell vennünk a pillanatot, hiszen olyan gyorsan tova tűnik, meg kell látnunk a szépet, meg kell állnunk és minden érzékszervünkkel befogadni a környezetünk pozitív hatásait. Hagynunk kell magunkat boldognak lenni és szárnyalni. És még ebből a zenéből idéznék egy kis versszakot, ami szerintem tökéletesen lezárja a gondolataimat.
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek."
Kezdjetek el élni!
