2014. február 13., csütörtök

Rózsaszín keksz Valentin napra

Sziasztok idén én ezzel lepem meg szerelmemet, így megosztom veletek a javított receptet. Amit a interneten találtam, az nagyjából használhatatlan volt, így sütés közben kellett alakítanom a mennyiségeken és utólag még a tapasztalatok alapján is korrigáltam.


Hozzávalók:

20 dkg vaj

15 dkg cukor
35-40 dkg liszt
1 tojás sárgája
csipet só
vanília aroma (eredeti receptben citrom aroma)
 piros ételfesték (Dr. Oetkert használtam teljes tubust)





A hozzávalókat robotgéppel egyneművé keverjük, majd hűtőbe tesszük pihenni minimum egy órára. Vékonyra nyújtjuk (körülbelül fél cm vastagságúra) és kiszaggatjuk. Vigyázzunk, hogy közben is lisztezzük néha a tésztát, mivel  a nyújtófára ragadhat. Előmelegített, 200 fokos sütőben  halványra sütjük. Dekor cukorral és tortadarával még díszíthetjük, én a dekor tollat is használtam, mert miért ne. Valentin nap amúgy is a giccs ünnepe. 


Jó sütögetést!