2016. május 3., kedd

Flormar szempillaspirálok tesztje

A Naillandtől érkezett egy csomagom, amiben Flormar Pin-Up Too Volume Mascara (2014 Limitált őszi) kiadás két szempillaspirálja is benne lapult. Nyáron lehetünk merészek, ilyenkor vagány színes szempillaspirálok is hódító útjukra indulnak, így a királykék árnyalatnak külön örültem (a burgundit is lessétek meg a webshopban). 





 A Pin-Up kiadás öt árnyalatban érhető el, fekete, burgundi, kék, zöld és barna pillákkal csavarhatjuk el a férfi szíveket.




Csomagolása eszméletlen cuki, szerintem nincs senki kerek e világon, aki ennek ellen tudna állni. A Pin-up stílus mindig is közel állt hozzám, így a boltban is lecsaptam volna erre a spirálra, igen néha magával ragadnak a külsőségek, kövezzetek meg érte!







Teljesen egyszerű a spirál tégelyes, ezüst feliratok viszont szépen mutatnak a fekete alapon. A spirál kefe klasszikus kefés és nagy méretű. Elég sok festéket vesz fel, de mégsem csomóz, pedig szokott  ez a fajta kefére ez jellemző.

Nagy feje ellenére nem akadt össze a bajszunk, könnyedén tudtam vele dolgozni, bár tény, hogy a szemzugban lévő rövid pillákhoz nagyobb figyelem kellett.




Egy rétegben is szépen, egyenletesen beszínezi a pillákat a festék, ez a színes spiráloknál nagyon fontos. Nem egy olyan színes spirálba futottam már bele, ami nagyon halovány színt hagyott maga után. Két réteget én fel szoktam vinni az optimális eredményhez, ebben az esetben még szépen szétválasztja a pillákat, nem csomóz. Az első réteg után hagyok egy kis időt, hogy száradjon, de még fél száraz állapotban megyek át rajta. Szépen hosszít és dúsít is, bár inkább hétköznapi spirálként nevezném meg a feketét. 




Innen rendelheted meg
A kék már sokkal izgalmasabb, ugyanis tényleg intenzív a színe és hihetetlenül feldobja a sminket. Minden évszakban lelkesen használnám és fogom is festegetni ezzel a pilláimat. 


Egyetlen hibát véltem felfedezni, hogy melegebb napokon sajnos könnyen feltapad (inkább a fekete) a szemhéjamra, bár hozzá kell tennem, hogy a csuklyás szemhéjnál amúgy is jellemző ez a bibi. A tartóssága megfelelő és nem potyog a festék, ami a rémálmom. 




Ajánlom azoknak ezt a Flormar spirált, akik szeretik a klasszikus, nagyobb kefés spirálokat. Hosszú és enyhén dúsító hatásra vágynak, a fekete hétköznapokra kitűnő választás. Ha pedig szeretnétek kitűnni a tömegből, akkor mindenképp csapjatok le a színes verziókra, amik igazán magával ragadó tekintetet kölcsönöznek. 





Eddig nem ismertem közelebbről a Flormar termékeit, de ezek a szempillaspirálok (és a rúzsok, amikről később lesz teszt) meggyőztek, hogy érdemes nézelődni náluk. Áraik nagyon barátiak és ezekből a tapasztalatokból kiindulva a minőségre sem lehet panasz. 

Ti használtok bármilyen Flormar terméket? Mit ajánlanátok? 



Ára: 2 390 Ft