
Kezdjük az asztali tárolással, hiszen ki ne vágyna egy szép és mutatós sminkasztalra, ahol mindennek megvan a maga helye, így öröm leülni elé és elkészülni reggelente.
Erre a fiókos plexi dobozra legalább két éve fáj a fogam, de valahogy mindig tologatom a megrendelését. Nem túl nagy, viszont az elemeit akár külön is megvásárolhatjuk, így építkezhetünk vele. Egybe szerintem praktikusabb megvenni és utána igény szerint még bővíthetjük elemekkel bátran igényeinkhez mérten. Nagyon könnyen tisztítható és mivel átlátszó nem kell időt pocsékolnunk a rossz fiókok kihúzásával.
Ebből a 24 részes plexi tárolóból mér a második van útba hozzám, így bátran ajánlom. A rúzsokat így szépen átláthatjuk és nem borulnak, gurulnak össze vissza. Az egyik a leggyakrabban használt darabjaimmal az asztalra, míg a másik a fiókba fog kerülni.

Helytakarékossági szempontból szuper darab egy forgatható állvány. Ennek igazán jónak tűnik az elosztása. Nem olcsó, de biztos, hogy az egyik kedvencünkké válik majd.


Mosható anyagból készült verziót is találunk Ebayen, ami igazán csajos és praktikát szem előtt tartó.
Remekül el tudom ezekben a színes kis oszlopokban képzelni az ecseteket, ollókat, szempillaspirálokat és mindenféle eszközt.

Körömlakk mániások figyelem! A polc helyett kerülhet egy ilyen elragadó műanyag állványra, tároló dobozba, amiben jól átlátható és akár színenként rendezhető. A szobánk egyik dekorációs színfoltja is lehet.

Nem csupán pohárba tárolhatjuk a mindennap használt ecseteinket, hanem mint a szamurájok a kardot állványon.
A vattakorongot is egy zárható üvegben tartom, de ez a fajta megoldás sokkal praktikusabb és igazán mutatós.
Szépséges, letisztult, nőies pohárka az asztalon. Ezen a tárolón sokáig gondolkoztam, de aztán az IKEA kínálatából választottam.
Meglepő, de találhatunk a svéd cég termékeiből is Ebayen. Nem olcsó, de gondoltam megmutatom, hátha egy-egy vidéki olvasómnak megér ennyit. Amúgy az IKEÁban 1000 Ft-ba kerül körülbelül.
Térjünk át az utazásra, a táska rendezésre és a neszesszerek világára.
Egyre több helyen látok ilyen táskákat, amik kihajtogatás után felakasztva egy kozmetikai szekrényként funkcionálnak. Lehető legjobb megoldás rövid utazásoknál, kis helyet foglal, mégis elnyeli a leglényegesebb termékeket és nem kell küszködnünk, hogy az idegen helyen hova tegyük le a cuccokat.
Egy-két hetes, vagy hosszabb utazásra pedig szerintem én ezt választanám. Mindennek megvan a maga helye.
Ha már utazunk, akkor az ecseteinket külön is pakolhatjuk, így biztosak lehetünk benne, hogy nem nedvesednek át a fogkefétől, vagy a tusfürdőre került víztől.
Arra is érdemes ügyelni, hogy a sörték ne deformálódjanak el, a merev tartók ilyenkor jó szolgálatunkra lesznek. Sőt ezt a megoldást otthon is alkalmazhatjuk, hiszen így nem lepi az ecsetkéinket a por.
Lessünk be a fiókokba is, ahol a legtöbben tartják a kozmetikumaikat. Persze egy-egy doboz is megteszi az itteni elválasztáshoz, de ami ennél is jobb az most következik.
Amit mindenképp meg fogok rendelni az ez a tároló. De én nem zokni és bugyi tárolásra szánom, hanem a pirosítókat és púdereket teszem bele. Ahogy nézem remek lehet mono szemhéjpúdereknek is.
Nem csak a ruhás fiókba, vagy ágy alá kitűnő egy ilyen rendszerező, hanem a sminkfiókba is. Így kómás reggelen és fáradt estéken se nyúlsz mellé és biztos, hogy nem egy lábkrémet kensz az arcodra.
Ti hogyan tároljátok a sminkjeiteket, körömlakkjaitokat és kozmetikumaitokat?Melyik tárolót szeretnétek beszerezni?
