Igazán nyári kiadással örvendeztetett meg minket a Júniusi Pixibox, amire senkinek nem lehetett panasza, ugyanis rendesen megtömték. Most úgy döntöttem, hogy nem fogom kamera előtt kibontogatni (jó őszintén nem bírtam türtőztetni magam), hanem kicsit birtokba veszem a termékeket és első benyomásaimról fogok beszámolni a videóban. A jól megszokott módon, a videó alatt képekben és kis kommentárral megnézhetitek a termékeket, sőt aki az első reakcióimra kíváncsi, az fotókon láthatja Botondnak köszönhetően, ahogy először szembesültem a termékekkel. :)
Amikor megérkezett a dobozkám nem volt időm kicsomagolni, mert elmentünk kirándulni, de nem bírtam ki, hogy ne vigyem magammal a boxot és úgy esett, hogy a fák alatt csak szétszedtem és megnézegettem a termékeket. Annyira belemerültem a bontogatásba, hogy nem vettem észre, hogy Botond fotózza az "őrült" barátnőjét, aki a mező közepén szagolgatta és kenegette a termékeket. Igen ez a blogger lét, elég őrült, nehéz lehet néha ezzel az énemmel élnie. :)
A mostani doboz tartalma teli találat volt szinte mindenkinél, nem olvastam sehol se negatív kommentet. Szerintem nagyon sok termék a nyaralások alkalmával pedig szuper társunk lehet, én három terméket is vinni fogok magammal Horvátországba.
Revlon Professional Style Masters Modular hajlakk (200 mil teljes termék)
Minden hajtípusra alkalmazható, közepes tartást ad. Könnyű kifésülhetőség, a divatfotózások népszerű terméke.
Nem vagyok egy nagy hajlakkos, utálom ha érzem a hajamon azt a kemény, mű érzést, amikor pedig hozzáérek szinte recseg. Nagyon nem akaródzott kipróbálnom, ezt teszteltem le utolsónak. Nagy meglepetés ért, mert ugyan erős a tartása, de nincs a a rémes tapintás és abszolút nem recsegős. Nem mondom, hogy a kedvenc termékem lesz, mert göndör hajúként nem igazán szeretem a lakkokat, de ha kontyot fogok viselni egy eseményre, ehhez fogok nyúlni a fixálásnál.
Uriage Bariésun SPF30/UVA ultra fényvédő arckrém (50 ml-teljes termék)
Termálvíz alapú fényvédő arckrém érzékeny bőrre különleges sejtvédelemmel. Széles spektrumú UVA/UVB védelemmel, antioxidáns, C+E vitamint és Aquaspongint tartalmaz. Vízálló, oktokrilén-, parabén-, alkohol mentes.
Jelenleg is van napvédős krémem, amivel elégedett vagyok, de ennek a kedvéért most elsüllyesztettem a fiókba és kipróbáltam ezt. Teljesen elégedett vagyok vele, nem zsírosítja a bőrt és nem fényesedik ki tőle az arcom. Remekül hidratált és nyilván véd a napsugárzástól is. :) Kénytelen leszek az egyik fényvédővel gazdagított krémemet tovább ajándékozni, úgyis szüksége van a napallergiás öcsének a plusz védelemre, szóval ennek a terméknek külön örültem. :)
Uriage Surgras Liquide Dermatologie tusfürdő (50 ml-Utazó méretű)
Érzékeny bőrre, kímélő, hidratáló tusfürdő. Összetétele megelőzi a bőr kiszáradását. Még csecsemők is használhatják, így bátran ajánlom. Mindentől mentes. :)
Utazó méretű, viszont nem kicsi, így Botonddal kettőnknek elég lesz a nyaralásra, már be is tettem az útra kész utazó neszesszerembe (lesz róla videó). Semleges illatának köszönhetően unisex és így lehet könnyedén parfümözni is mellette.
Pure Fiji testvaj (15 ml minta termék több illatban)
Intenzív hidratáló krém életre kelti még a nagyon száraz bőrt is. Egzotikus dió kivonatot tartalmaz, mélyen hidratál. Szójaproteinnek köszönhetően feszesebbé válik tőle a bőr, a golgotavirág kivonat pedig nyugtatja a bőrt. Fő összetevői kókuszolaj, egzotikus diókivonat, tejfehérje, szója és golgotavirág.
A testvajak se állnak közel a szívemhez, próbáltam már pár márkát, ideig óráig lelkes is voltam, de aztán csak kiestek a napi rutinomból. Mivel nem szárad a bőr a testemen, így a testápolózásra nem érzek kényszert. Erre a termékre Botond csapott le azonnal, bár amikor kinyitottam a tégelyt, akkor még dilemmáztam, hogy neki adom e (igen néha baromi irigy vagyok), mert olyan csodálatos rózsa illata van, hogy az azonnal leveszi az ember lányát a lábáról. Végül én egy próbának vettem alá, amin könnyedén átment, aztán Botondra hagyományoztam ezt a terméket. Amúgy egy testes, kissé nehezen beszívódó krém, ami a testvajak jellemzője, így este lefekvés előtt érdemes használni és garantáltan rózsa illatút álmodik tőle az ember. olyan mintha egy rózsakertben sétálnánk, szuper élmény.
Pure Fiji Coconut Sugar Rub kókuszos-cukros bőrradír (59 ml-utazó méretű, többféle illatban)
A bőrradírban cukornád kristályok találhatóak, így szuperül eltávolítja az elhalt hámrétegeket és megtisztítja a pórusokat. A cukornád AHA savat tartalmaz, mely fiatalítja a bőrt. Mélyen hidratálja a bőrt. :)
A legnagyobb kedvencem lett a dobozból a Pure Fiji terméke, a mangó illatú, cukros-kókuszos testradírja. Eddig nem találtam olyan testradírt, amit megkedveltem volna, de első használat után levett a lábamról. Nem elég, hogy pihe puhává varázsolja a bőröm, eltávolítja az elhalt hámréteget, de még a fürdőbombákra jellemző olajos érzést is megkapom a fürdés után. :)
L'Oreal Professionel Mythic Oil szépségszéruma (45 ml-utazó méretű)
Ápoló szérum a haj puhaságáért és szikrázó ragyogásáért. Rendkívüli puhaságot, légiességet és ragyogást ad a hajnak.
Eucerintől egy 3 az 1-ben micelláslemosó (20 ml-minta)
(Ha zavarba esel a micellás vizek választásánál, akkor nézd meg az én RANGSOROMAT)
Szuper simító krém 20% shea vajjal, mézzel, mandulakivonattal és E vitaminnal. Jázmin és ilang-ilang illatú.
Anyukám a nagy kézkrém mániás, így ő kapta meg ezt a terméket. Már volt szerencsém kipróbálni a L'Occotane márkától egy rózsás verziót is, ami számomra szimpatikusabb volt, mint ez. Natúr illata van ennek a terméknek és az én kezemnek talán túl zsíros, amin meglepődtem, mert a rózsás verzió púderes érzetet hagyott és az nagyon tetszett. A szárazabb kézbőr viszont nagyon szereti anyukám elmondása alapján, így jó gazdásra talált.
Bvlgari Aqua Divina parfüm (minta)
Kifejezetten tetszik az illata, viszont a bőrömön már kevésbé kellemes, így ezt is kénytelen vagyok majd betenni egy nyereményjáték csomagba ráadásként. :)
Kicsit fűszeres, de tiszta tengert időző az illata, amiben megtaláljuk a virágkertekre jellemző illategyüttest is.
Még a dobozban |
Nagyon örültem, hogy ismét megismertem két új márkát, amihez eddig nem volt szerencsém, az egyik a Revlon, a másik a Pure Fiji. A Pure Fiji termékek nagyon izgatják a fantáziámat, amik a dobozban lapultak fantasztikusak, így biztos körül fogok nézni náluk és remélem lehetőségem nyílik kipróbálni még ezt azt tőlük. :)
Ahonnan megrendelheted a következő doboz.