Örökké iskolás vagyok! Utolsó évemet töltöm az egyetemen és még mindig előszeretettel bújok diáklányos szettekbe. Imádom a tipikus diáklány szoknyát egyszerű felsőkkel párosítani, de most kicsit szakítottam ezzel az elképzeléssel.
A szoknya régi darabom, évről-évre ősszel és télen kerül elő és szeretek újra bele. Tetszik a kockás mintája és az, hogy nem a megszokott piros alapon mintás verzió.
A felső viszont a valami új kategória. Szokásos bálabontás utáni alkalommal találtam. Kicsit nagy ugyan rám, de a váll kirakással, villantással máris lezser hatást kelt. Imádom az oversize darabokat, hiszen ezek olyan kuckózósak és sokkal vékonyabbnak hat bennük az ember lánya.
A szabadidő felsőbe a mintája miatt szerettem bele, ez a két cuki unikornis azonnal szerelembe ejtett. Amin meglepődtem, hogy anyukám miután hazaértem és megmutattam a szerzeményeimet beleszeretett ebbe a darabba. Ha "kinövöm" neki adom. Mivel óvónő, így a gyerekek között is biztos nagy siker lenne. :)
A táskát szintén Hádában túrtam még évekkel ezelőtt, de szerintem egy fantasztikus vétel volt, mindenhez illik és optimális az életvitelemhez a mérete. A szívecskés lakat pedig édes.
A legegyszerűbb választás ősszel és télen egy szoknyához a fekete harisnya. Hűvösebb időben vastagot választok, de van amikor akár kettőt is felveszek. Egyre inkább rádöbbenek mennyire nem éri meg fázni, főleg megfázni. Ti is vigyázzatok az egészségetekre.
A bokacsizma egy kis eldugott turiból került ki még tavaly. Nagyon szeretem és kicsit designer hatást kelt számomra.
Smink terén iskolába a visszafogottság a legjobb, legyen szó gimnáziumról, vagy egyetemről. Szép alapozás, kontúrozás és enyhén füstös szemek.
Alapozó: Vichy
Kontúrozás: H&M
Szemöldök: Essence por állagú
Szempilla: Lancome Grandiose
Tus: Essence 16 órás
Szemhéjpúder: Clarie's
Felső: Háda
Szoknya: New Yorker
Harisnya: H&M
Cipő: Turi
Táska: Háda
Mit szóltok? Hogy tetszik?